1972. június
Magyar Filmhíradó21.
Kádár János 60 éves 2067 megtekintés, 0 hozzászólás, 3 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Kádár elvtárs 60 éves (Fehéri Tamás)
Elhangzó szöveg: Kádár János elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára 60 esztendős. További munkájához erőt, egészséget és sok boldogságot kívánunk. (szinkron, Kádár János: "Mikor mi azt mondjuk, hogy a magyar nép a szocializmus ügyét megvédelmezte, ez szentírás, elvtársak. Mert itt szóba került sok mindenféle történelmi érdem. De azt meg kell mondani, elvtársak, hogy a történelmi érdem azé a magyar munkásosztályé, ezért talán még a paraszt dolgozó testvéreink sem fognak megharagudni, amelyik 1918. ősze óta a néphatalomért harcol, vért áldozott ebben a harcában, de ettől a céljától soha nem tágított. Nincs közöttünk olyan, akire csodálattal nézhetnénk. Ez lehet, hogy baj. De azt hiszem, hasznos is. Mert emberi közelségbe kerültünk. Meglátjuk azt, amiben a másiknak igaza van. Meglátjuk a hibáját. És én azt hiszem, hogy a rendszerünk szerencséjére, meg is merjük most már mondani. Dolgozni kell, elvtársak. Harcolni kell, és a szó köznapi értelmében szívósan és szorgalmasan dolgozni kell. Pártmunkát kell végezni és termelőmunkát kell végezni. A kommunisták számára pedig példamutatóan kell végezni.")
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1972_21-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem