Elhangzó szöveg: Népi kollégisták voltak. Ma mérnökök, orvosok, tanárok, művészek, tudósok. Jó negyedszázada a Misztótfalusi Kis Miklós kollégiumban, Pesterzsébeten kovácsolódtak közösségé. Abban a városban, amely 1919-ben először vette föl hazánkban Lenin nevét. A munkásváros kollégiuma otthont, tanulási lehetőséget nyújtott a közeli és távoli falvak fiainak és lányainak is. Mi tartja őket máig össze? Erre a baráti találkozóra Kubicskó Sándor, a Petrolkémia Beruházási Vállalat helyettes osztályvezetője hívta meg egykori társait Leninvárosba. A fiatal város szeretettel fogadta a régi világ megforgatóit. Úgy tárult föl előttük a jelen, hogy benne volt a jövő és a múlt: a Tiszai Vegyi Kombinát, az Erőmű korszerű, fejlődő üzemei, a környék műemlékei, történelmi nevezetességű tájai. Megtekintették két egykori társuk, Czétényi Vilmos grafikus és Koffán Károly fotóművész közös kamarakiállítását Leninváros Művelődési Központjában. Különösen nagy sikert aratott Czétényi Misztótfalusi Kis Miklóst, a kollégium névadóját, a magyar nyomdaművészet és művelődés tragikus sorsú úttörőjét ábrázoló grafikája. A Tisza partján tárbortüzet raktak, elénekelték kedves dalaikat, fölidézték emlékeiket. Számot adtak a máig megőrzött közösségről. [Volt kollégisták szinkron]: "A kollégium ereje abban volt, amit a mai 27 hét év utáni találkozó is bizonyítja, hogy az a társaság együtt maradt, mert képe volt a társadalomnak, és a társadalmi fejlődéssel erősödött és szélesedett. Egy öntudatosodási, tanulási kor volt, egy feledhetetlen ifjúsági élmény. (…) A sok játék, a sok ének nagy kovácsoló erről volt. (…) És háborús gyerekek voltunk, mondhatnám, hogy éreztük, hogy be kell avatkozni. De egyedül fogalmunk se volt, hogy merre mit lehet csinálni. (…) Elmentünk az ország bármely részébe, a különböző szakmákba, és ez a közösség ez talán 25 év múlva is megmarad és összejön időnként, mert úgy érzi, hogy erre szükség van erre a összejövetelre, hogy pár évig ebből az ihletből tovább menjen a munka. (…) Nekem már akkor is határozottságot, önbizalmat adott tulajdonképpen az egész kollégiumi élet, az a vidámság az a jó szellem, és az a felfogás, amiben mi ott éltünk, szinte meghatározta az egész jövőnket. Ebből az önbizalomból tudtam elindulni érettségi után (…) Egy ember nem lehet meg a közös élmény nélkül. (…) Milyen kis gyerekek vannak itt, unokák is eljöttek ide. Végeredményben ez a folytatása, a szép és egyenes folytatása az egésznek, nem?" [Dr. Csoma János körorvos szinkron]: "Tulajdonképpen azt mondhatnám, hogy el is kallódtam volna az életben, hogyha a kollégium nincs. Mert ismeretes, hogy a kollégiumot a szegényparaszt és a munkásgyerekekből állították föl." [Kurucz Lászlóné tervezőmérnök szinkron]: "Az a kollégiumi közösség, az egy teljesen összekovácsolódott, életvidám, öntudatos, baráti önzetlen társaság volt, ahová én szinte mintegy családtag kerültem be és fogadtak be. Most, amit eltöltöttünk 3 napot, az szinte felejthetetlen élmény volt." [Dr. Kamarás István megyei bíró szinkron]: "Az élményét éppen az adja meg, hogy ugyanaz az intenzív, régen látott és átélt kollégiumi kontroll megismétlődik, és hatása is ugyanaz. Ad újra egy személyi töltést, amit másutt nem is nagyon tudok megtalálni."

Kivonatos leírás: