Elhangzó szöveg: Szigetköz, 1975 júliusa. Lakóinak évszázadok óta csak akkor volt nyugalma, ha a Duna, meg a kis mellékfolyók csendesen folydogáltak medrükben, s ha a félrevert harangok nem jeleztek árvizet. Ásványráró. Emlékezetes név. Mi most egy békés hétköznapon jártunk ott, pedig a megerősített töltések között ekkor is magasra áradva rohant a Duna vize. Huszonegy esztendővel ezelőtt volt ilyen magas. Akkorról emlékezetes a kis falu neve. Ásványrárónál 1954 júniusában átszakadt a gát. Katonák, munkások, asszonyok, férfiak, egy ország fogott össze: mentették a jószágot, az életet. De az ár útjába került házak, a vetések elpusztultak. Azóta huszonegy év telt el. Az átgondolt, megfontolt, tervszerű építés évei. Nyugalmas időben, amikor a folyók szintje alacsony és a meder vonala tisztán látszik, a vízügyi szakemberek óriási beruházások árán erősítették a régi gátakat, újakat építettek, hogy az árvíz, ami bármikor várható, ne elemi csapásként érkezzék. Megelőzni, a jóvátehetetlent elkerülni csak évek kitartó munkájával lehet. A Maros gátjai már az 1970-es árvíz idején is ellenálltak a víznek, de akkor a veszély olyan nagy volt, hogy Makó lakosságát ki kellett telepíteni. Az idén még egy centivel magasabb is volt a víz, mint 1970-ben, de a lakosság mindennapi életét ez nem zavarta. A megerősített és az újonnan épített gátakon csak figyelőszolgálatra, és kisebb helyi védekező munkára volt szükség. Nagyobb gondot csak a szivárgások okoztak és az, hogy Medárd az idén igazat jósolt, szinte nem múlt el nap eső nélkül. A zivatarok és a fakadó belvizek adtak nagyobb munkát: veszélyeztették a termést. A felázott földekről az esőtől, széltől megdöntött gabona betakarítása nagy erőfeszítéseket kívánt. A kombájnvezetők, a terményszállítók, a szerelők a termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban, a legnehezebb helyzetekben is helytálltak.

Kivonatos leírás: