1976. február
Magyar Filmhíradó9.
Brezsnyev beszéde az SZKP XXV. Kongresszusán 3062 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: SZKP XXV. Kongresszusa (Bokor László)
Elhangzó szöveg: Moszkva, a Kreml Kongresszusi Palotája történelmi esemény színhelye. Az SZKP XXV. kongresszusára figyel a világ. Több napja folynak a tanácskozások, rövid szünetekkel. A százhárom külföldi delegáció közt jelen van a Kádár János vezette MSZMP-küldöttség is. A legnagyobb esemény a Központi Bizottság beszámolója a megnyitó napján zajlott le. Idézzük vissza az emlékezetes perceket külön tudósítóink filmjelentése nyomán. (szinkron Kulcsár István:) "Február 24-e délelőtt 10 óra. Az elnöklő Mihail Szuszlov bevezetője után Leonyid Brezsnyev, a Központi Bizottság főtitkára lép a szónoki emelvényre, hogy elmondja előadói beszédét. Szavai nyomán kibontakoznak a párt XXIV. kongresszusa óta eltelt időszak kül- és belpolitikai eseményei, a békeprogram megvalósulása. Ebben az időszakban a Szovjetunió és a többi szocialista ország kezdeményezésére tért nyert az enyhülés. Indokínában a vietnámi, a laoszi és a kambodzsai nép győzelmével kialudt a háborús tűzfészek. Helsinkiben a harmincöt állam vezetőinek csúcstalálkozójával sikeresen befejeződött az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, amely jelentősen előre vitte az enyhülés ügyét. A szovjet-amerikai csúcstalálkozókon számos megállapodás született a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélése szellemében. Folynak a szovjet-amerikai tárgyalások a támadó jellegű hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról. Az ötórás előadói beszéd második felében a szovjet nép gazdasági eredményeiről és feladatairól szól a párt főtitkára. Jelentős sikereket könyvelhet el az ipar és - két év rossz termése ellenére is - a mezőgazdaság. A figyelem középpontjában most a termelés hatékonyságának növelése, a termékek minőségének javítása áll. A fő feladat, mint eddig is, a lakosság életszínvonalának emelése. Öt esztendő alatt hatvanmillió szovjet ember költözött új lakásba, javult az áruválaszték, jelentősen nőtt a személygépkocsik száma. Ez a tervek szerint még gyorsabb ütemben folytatódik. 1976 és 80 között fokozódik Szibéria fejlesztése. Új vízi és atomerőműveket avatnak. Tovább épül a Bajkál-Amur-vasútvonal. Újfajta repülőgépeket állítanak forgalomba. Mindennek végrehajtója, de egyben célja, alanya és tárgya is a szovjet ember. Róla és jövőjéről tanácskozik munkáját folytatva az SZKP XXV. kongresszusa.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1976_09-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem