Inzertszöveg:
Zárszámadás (Farkas Kálmán)
Elhangzó szöveg:
Az ország legészakibb táján, Zemplénben, a Hegyközben három község egyesült gazdasága a Hunyadi János Termelőszövetkezet mostoha talajon gazdálkodik. Az idei, tizenötödik zárszámadó közgyűlésen az elnök mégis negyvenegymilliós közös vagyonról számolhatott be. Az elnök az eredmények mellett beszélt az elöregedés gondjairól, de a tsz-nyugdíjasoknak folyósított százháromezer forintos külön juttatásról is. A mindössze nyolcvanöt tagot számláló szövetkezet csak a korszerű eszközök alkalmazásával képes eredményesen gazdálkodni. A borjúnevelés legújabb módszere szerint a szaporulat ellés után azonnal óvodába kerül, ahol infralámpák melegében szárítkozva, életük első percétől fogva állandó orvosi felügyelet alatt, higiénikus körülmények között nevelődik. Így érte el a tsz, hogy az elhullás az országos átlag felére csökkent. A korszerűsített tehenészetben mindössze a fejőgépet kell elindítani, a szállítást, a kannázást, a begyűjtésig minden munkát gép végez el. A közel ezres birkaállományt továbbra is a hagyományos módon tartják. A környék természeti adottságai a kövér hegyi legelők, ahol a birka jól megél. A jó gazda mindent hasznosít. A szövetkezet erdői gépekkel nem járható, meredek, köves lejtőkön fekszenek, de megadják a tűzifát és némi ipari fát. Ez is érték. A zempléni hegyek között még fagyottak a földek, de a jégen megcsillanó napsütés már jelzi, közeleg a tavasz. A gazdálkodásban újév kezdődik.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1976_09-03