1976. február
Magyar Filmhíradó9.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Egyiptomban jártunk (Borsodi Ervin, Drahos Kálmán, Gondi Mária)
Elhangzó szöveg: A Ferihegyen még tél van, de 2 óra 40 perc elég, hogy a MALÉV Air Tours különgépe húsz fokos nyárba, Kairóba röpítse forgatócsoportunkat. A világ egyik legsűrűbben lakott fővárosa manapság gyakori főszereplője a világsajtónak. Az újságolvasó, a napi hírek ismerője nem a háborús pusztítást és rohamos korszerűsödést, mesés gazdaságot és mérhetetlen szegénységet látja, csak az utcaképet. Mégis úgy érzi, valamit érteni kezd Egyiptomról. De aztán magával ragadja Kelet közmondásos varázsa és ettől kezdve már csak bámul, mint bármely turista. A főváros közvetlen közelében van a Gíza a fáraók négyezer éves temetkezőhelye. Minden Kairóba érkező turista úti célja a piramisok és a szfinx, vagy ahogy itt nevezik Abu el-Hol, a Rettegés Atyja. Régi dicsőségre emlékeztet ez a név is: Hidegkuti Nándor. Az egyiptomi bajnokcsapat edzője a tőle megszokott nyugalommal irányítja tanítványait. Aki nem tud arabusul, az itt meg nem él, de Saidnak, a bazárosnak ez is kevés volt. (szinkron:) "Táska, doboz, penztartó, papucs, minden, minden, mizé. Szudeniz bazár, minden olcsó."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1976_09-04

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem