1977. december
Magyar Filmhíradó51.
A Tiszai Vegyikombinát művésztelepe 1171 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Fiatal művészek Leninvárosban (Zombori Katalin, Kiss I. György)
Elhangzó szöveg: A képzőművészetben szokatlan anyagokból készült művek kiállítása nyílt meg Leninvárosban. [Szénási Tibor, a TVK Állami-díjas igazgató helyettese]: "Ez év kora tavaszán a Művészeti Alap fiatal képzőművészeinek, stúdiójának nyolc tagja felkereste a Tiszai Vegyi Kombinátot, hogy szeretnének megismerkedni a gyárral, s az itt látott és itt gyártott termékeket szeretnék felhasználni művészeti alkotásaikhoz. Idestova huszonöt éves gyárunkban ez volt az első ilyen jellegű kérés. A lehetőségek felmérése után szocialista szerződés jött létre a Stúdió, valamint a Tiszai Vegyi Kombinát gazdasági vezetése és szakszervezeti bizottsága között, amelyben közösen rögzítettük a célokat. A gyakorlati próbák egy részét a termelőegységeknél a helyi szakemberek közreműködésével végezték. Az elmélyültebb és a művészet sajátos szempontjai által befolyásolt komplex műhelymunkára a gyárfenntartó üzemben rendezkedtek be. Elkészített műveiket hivatalos zsűri kiállításra alkalmasnak találta. Úgy érzem tárgyilagosan, sőt talán kissé túl szigorúan, önkritikával értékelik saját munkájukat és alkotásaiknak a művészetben betöltött szerepét, helyét, amikor a katalógusukban leírják, hogy "a feltárulkozó végtelen sok lehetőségből hosszabb ideig tartó, elmélyült munkával közösségi műveket lehetne létrehozni." Biztosak vagyunk abban, hogy a gyári tapasztalatok, élmények később majd alkotásaikban, választható témáikban is tükröződnek." A fiatal, kísérletezőkedvű képzőművész gárda a kiállítást nem kiforrott művek tárlatának tekinti. Bemutatott műveik a műanyaggal, mint művészi eszközzel való ismerkedés termékei. A térplasztika, a belsőtéri díszítések egy lehetséges új útját egyengette a Tiszai Vegyi Kombinát, amikor vállalta a kezdeményezés támogatását.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1977_51-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem