Inzertszöveg:
A Vándor Kórus (Szabó D. Pál, Farkas Kálmán, Mussa Ibrahim)
Elhangzó szöveg:
Ötödik évtizedébe lépett a magyar munkásmozgalom híres kórusa, amely a múltban a jövő reményét hirdette, ma pedig a tegnap harcaira emlékeztet. [Révész László Liszt-díjas karnagy]: "A Vándor Kórus viharos esztendőben, 1936-ban jött létre, húszegynéhány ifjúmunkás, fiatalember határozta el, hogy olyan kórust alakítanak, szerveznek, amely az akkori idők leghaladóbb célkitűzéseit, a kommunista célkitűzéseket szolgálja." [Flórián Lászlóné]: "Azt mondják, a távolság megszépíti az emlékeket. Lehet! De az a közelség, az az emberi magatartás, ami Vándor Sándort és a kórus tagjait a megalakulástól számított egész rövid időn belül összekötötte, ez valószínűleg annak az emberi magatartásnak, annak a csodálatos sugárzásnak, ami ebből az alacsony termetű, kis emberkéből áradt felénk, ez idézte elő. Nagyon szeretett bennünket, mi is nagyon gyorsan megszerettük őt! Odasereglettek köréje, körénk a kommunista költők, írók, színészek..." [Vágó Ernő]: "A Vándor Kórusnak egy nagyon széles skálán mozgó műsorpolitikája volt, amely a magyar népdaltól az idegen népdalokon keresztül a forradalmi munkásdalokon át az akkori fiatal kommunista, baloldali zeneszerzők műveit is magába foglalta." [Krámer Istvánné]: "Önök talán nem is tudják, hogy a kultúrának és a munkáskultúrának milyen hatalma volt, milyen tömegeket vonzott, milyen felszabadulást jelentett
" [Kórusdal]: "Álljatok fel emberek egy percre! Hallani, hallani mily átható e hang, Buchenwaldból ím, a földre szerte zeng a vészharang, zeng a vészharang. Zúg, süvölt ma mindenütt az éter, vészharangja nem nyugodhat el, Föld lakója légy ezerszer éber! Sorsod óvni kell, békéd óvnod kell, most a békét, most a békét újra óvnod kell! Most a békét, most a békét újra óvnod kell!"
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1977_51-04