Elhangzó szöveg: Modern nagyüzem és kézműves népművészet jól megfér korunkban. Múltról és jelenről Sáfrány Géza fazekasmester bakócai öregportáján rögzítettük a csöndes vallomást. [Sáfrány Gézáné szinkron]: „Mindent ketten csináltunk, az erdőn a fát ketten vágtuk meg az urammal, onnét haza ketten hoztuk, akkor a göcsöket fölraktunk sokszor a kocsira, mert mindig a legrosszabb fák voltak a mieink, amit nem tudtak mások használni, az tűzre nagyon jó volt. Ketten bányásszuk ki az anyagot, nem is engedek oda mást, mert veszélyes a hely, én már azt is tudom, még a szagát is megérzem annak az anyagnak, hogy mikor jó, mikor rossz, mikor vagyunk olyan helyen, hogy ez most még dőlhet is. Apósomnak sok gyereke volt, neki is volt 11 felnőtt gyereke, az uram volt a harmadik a családban. És a fazekasok sokat, nagyon sokat dolgoztak, mentek az edénnyel vásárra, cséplés után pedig mentek falukra cserélni edényt gabonáért, ami éppen nagyon kellett. Az 50-es évek nagyon nehezek voltak, jött a sok műanyag, először az, hogy nem is kellett az edény, minek. A vásárok megszűntek, vásárra se tudtunk menni. A 60-as évek elején, akkor jöttek ki a Megyei Tanácstól, ide a bakócai gyereknevelő intézetbe, aztán eljöttek hozzánk, és kezdték biztatni az én páromat - nagyon el volt keseredve, nagyon-nagyon, talán öregebb volt, mint ma -, hogy dolgozzon a fazekasságba, majd ők gondoskodnak arról is, hogy az el legyen adva. Biztatták, hogy nagyon szép, és tud dolgozni, akkor a népművészeti boltnak ajánlottak fel a termékeit. A munkáját azok meg is vették, egészen olyan 70 tájáig, akkor már kezdett jól menni. Azóta rengeteg ember jár nálunk. Valaha el sem tudtam volna ezt képzelni. Azt mondhatom, hogy az öt világrészből voltak nálunk már. Nincs olyan nap, hogy ne volna valaki a házunknál, és hát veszik, viszik, kérik, követelik az edényt. Szeretik nagyon, amiket készít az uram. 1973-ban múzeumot kapott az uram a falunkban. A Népi Iparművész címet, azt 1975-ben kapta, most pedig 1978-ban a Népművészet Mestere címet kapta. Tehát a sok szenvedésre, öregségünkre annyi sok mindent szép jött, hogy sokszor azt hiszem, hogy nem is igaz.”

Kivonatos leírás: