1978. december
Magyar Filmhíradó50.
A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság tanácskozása Leninvárosban 1597 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Leninváros (Zombori Katalin, Kiss I. György)
Elhangzó szöveg: A Központi Bizottság és a Parlament gazdaságpolitikával foglalkozó ülése között a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Leninvárosban tanácskozott. [Drecin József a Tervhivatal elnökhelyettese szinkron]: „Az itt jelenlévő szakemberek azzal a céllal gyűltek össze, hogy a magyar beruházási tevékenység - gyakorlati szempontból - legfontosabb kérdéseit megtárgyalják. Gazdaságunkban és a vezetésben túlzottan beruházásra orientált szemlélet uralkodik, szemben a realisztikusabb forrásszemlélettel. A beruházási tevékenység népgazdasági és vállalati, vagyis vállalkozási szinten egyaránt fogyatékosan van megszervezve. Magyarországon évente több mint 200 milliárd értékben folytatunk beruházást, ebből 100 milliárd forintot képviselnek a beruházási építések. Ha például a beruházási költségeket, az építési költséget csak 1 %-kal sikerül a jobb irányítómunka és szervező munka nyomán javítani, ez több mint 2 milliárd, vagy közel 2 milliárd forint. Ha ráadásul ezeket a beruházásokat gyorsabban tudnánk megvalósítani, akkor ezek a beruházások előbb lépnek termelésbe, és sokkal nagyobb megtakarításokat és eredményhozamokat jelentenének népgazdaságunknak. Ez a cél vezérel tehát bennünket, amikor ezt a konferenciát összehívtuk, és bízunk benne, hogy az itt megjelent szakemberek tapasztalataikat kicserélve olyan módszereket tudnak javasolni a további munkálatok során, - egymásnak és nekünk az állami irányítás számára is - amelyek nyomán a beruházási tevékenység Magyarországon jelentősen megjavulhat. Leninváros jól példázza a szocialista beruházások sikerét is, egy icipicit időnként a problémáit is, de alapvetően ebben a városban jól sikerült jelentős beruházásokat figyelhettük meg. Azt hiszem, hogy a környezet, amelyet meg is mutatunk a konferencia résztvevőinek, segít nekünk a céljaink elérésében.” [Valkó Márton szinkron]: „Az itt látottak és tapasztaltak lenyűgöző hatással voltak mindnyájunkra, de különösképpen rám, aki Borsod megyében - talán úgy is mondhatnám - özönvíz előtti valakinek számítok, hiszen 1947-től az Ózdi Vasgyár élén, majd egy másik időszakban 11 éven át Lenin Kohászati Művek élén dolgoztam, és hát különbséget tudok tenni a mai problémáink és az akkori problémák között. Akkor nemigen volt beruházásról szó. Örültünk annak, ha a háború után megmaradt, eléggé elpusztult berendezéseket úgy-ahogy rendbe téve dolgozni tudtunk. Én ebből a múltbeli nehézségekből csak azt mondhatom, hogy most kétségkívül a beruházások körül alaposan szét kell nézni, minden fölösleges kiadástól mentesíteni a beruházásainkat, intenzifikálni inkább, a meglevőket jobban kihasználni inkább, de hogy ezen a nehézségen túl fogunk jutni, az egészen biztos. Garancia ehhez 30 éves fejlődés, ami Borsod megyében mindig is tapasztalható volt, meg az egész országban.”
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1978_50-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem