1979. február
Magyar Filmhíradó7.
A hatvanéves Vankóné Dudás Juli köszöntése 1561 megtekintés, 0 hozzászólás, 1 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Dudás Juli (Moldován Domokos Lugossi István)
Elhangzó szöveg: Képek Galgamácsáról is. Itt él Palócföld Európa-hírű naiv festője, tevékeny népművésze, Vankóné Dudás Juli. [Vankóné Dudás Juli]: "Gyermekkorom óta rajzolom a kisebb méretű képeket, a nagyobb méretűeket, körülbelül tizenkét éve, Marina Szállóra kezdtem el a nagyméretű képeket festeni. Csoportom az éppen negyven éve, tavaly ünnepeltük a negyven éves fennállást, 1938-ba’ indultunk el és azóta vezetem a harmadik nemzedéket. Az első bemutatkozásunk a Városi Színházban volt, Kodály tanár úrral állítottuk össze a témáját ennek az egész előadásnak és aztán utánna (sic!) a Tudományos Akadémia munkatársaival válogattuk össze a dallokat (sic!), játékokat, amit még maig (sic!) is folytatják a fiatalok." A harmadik nemzedék próbára igyekszik és születésnapot köszönt [kislány]: "Hatvanadik születésnapján Juló nénit köszöntjük és azt kívánj csoportja, hogy egészséggel, jó erővel legyen köztünk sokáig!" [részlet a kiszézés népszokás előadásának próbájából]: " - Haj, ki kisze, haj ki, gyüjj be, Sódar Jancsi! – Most majd ti elindultok, te meg Juliskám, jobban táncoltasd meg azt a babát!" Formálódik a hagyományos téltemető játék. [a próba folytatása]: "Hej te kisze, kisze vagy, rossz búzából szalma vagy. Belerázunk a zsákba, kiviszünk a határba…" S ezt az idei telet, azt hisszük, nemcsak Galgamácsán dobják ki örömmel.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1979_07-04

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem