Elhangzó szöveg: Rajongásig szerette, igazgatta, rendezte, tanította, játszotta és élte a filmet, színházat Várkonyi Zoltán, akitől 67 esztendős korában vettünk végső búcsút. Életművét magas kitüntetések, közönségének és pályatársainak tisztelete övezték [dr. Molnár Ferenc államtitkár]: "Ha valakiről, akkor róla elmondható, hogy ötven éven át, élete utolsó pillanatáig az alkotás lázában élt." Fiatalon, több mint négy évtizede, a Fekete gyémántok első filmváltozatában. [egy megemlékező]: "Mintha csak vonzotta volna a veszélyt, minél nagyobb volt a kockázat, annál nagyobb öröme tellett a feladatban. Ilyenkor villámgyorsan tudott felmérni, dönteni és cselekedni. Ezt tette egész életében. Kihívta a sorsot, majd egyesegyedül, egy szál pengével a kezében besétált az arénába és a felizgatott tömeg biztatása közepette elkezdett játszani." Sok arca volt: a Hattyúdalban egy vagány zsebest alakított. Szívesen nyúlt a magyar irodalom klasszikusaihoz, különösen Jókaihoz. Ismét filmre vitte, immár rendezőként, a Fekete gyémántokat. [Várkonyi Zoltán filmrendező]: "Miután úgy gondoltam, hogy nem avval kell törődnöm, hogy ezeket a filmeket a kritika nagyon elmarasztalólag fogadta, hanem azzal kell törődnöm, hogy a közönség szereti őket, én a közönségnek csinálom a filmet, így megpróbáltam most is és remélem, hogy nekem volt igazam." [dr. Molnár Ferenc államtitkár]: "Megvalósított színházvezetői hivatása, programja egyszerű volt és a legnehezebb. Olyan színházat csinálni, amit szívesen néznek az emberek, izgatja és boldoggá teszi a közönséget." És utolszor a színpadon. [Várkonyi Zoltán]: "Esküszöm, nem bánnám, ha egy centem se lenne a bankban, egy talpalatnyi földem se, a szegényházba végezném, csak azt tudnám, hogy az a nagy művész voltam, aki lehettem volna."

Kivonatos leírás: