1979. április
Magyar Filmhíradó17.
Magyar turistákkal Görögországban 1141 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Görögországi járat (Borsodi Ervin, Fehéri Tamás)
Elhangzó szöveg: Új bejegyzés a légi menetrendben: indul a MALÉV legújabb járata Görögország vásárvárosa, Thesszaloniki felé. A repülésről igazán a levegőben stílszerű nyilatkozni, a felhők felett, tízezer méter magasságban, kilencszáz kilométeres óránkénti sebességgel. [Hinek Emil KPM légügyi főosztályvezető]: "Kapcsolataink görög-magyar vonatkozásban rendkívül pozitívan fejlődtek, 1978-ban több mint kétszáz járatot teljesítettünk Budapest-Athén és Athén-Budapest vonatkozásában. Több mint huszonötezer utassal. Hát a kapcsolatainknak az erősödését, szélesedését jellemzi ez az új járat, amelyet most a MALÉV nyitott Budapest-Thesszaloniki között, menetrendszerűen. A légi közlekedés népeinket közelebb hozza egymáshoz." Egy nyitó járat mindig ünnepélyes mozzanatot jelent: a gépet és utasait a város vezetői fogadták. Martisz észak-görög kereskedelmi miniszter arról szólt, hogy az új járat tovább élénkíti gazdasági és turisztikai kapcsolatainkat. A kellemes repülőutat földi városnézés követi: Thesszalonikiben begyógyultak már a tavalyi földrengés sebei. Ennek a városnak sokféle panorámája van: a belváros márványpalotái és a patinás műemlékek árnyékában a szegénynegyedek földszintes utcái sorakoznak. A turistaszezon még várat magára, de az utcán így is felfigyelhettünk magyar beszédre [két magyar mérnök]: "Xanthiban egy öntödét szerelünk, a Kohászati Gyárépítő Vállalat kiküldöttjei vagyunk, és a vállalat, ez az öntöde ez egy közös, KGYV és görög közös vállalat. (…) Öt szerelésvezetővel szereljük, görög munkásokkal, a gyárat, külön a acélszerkezeti, külön kemencefalazás, villamosszerelés, elektromos szerelések vannak. (…) Előreláthatólag két hónap múlva indul meg a próbaüzem és…" Utazás délre. És közben a hegyek és a kövek a történelmet idézik. Delphoi, a hajdani jóshely Püthia látomásait idézi, és arról tanúskodik, hogy néhány drachmáért kései utóda is hajlandó a jövőbe kalauzolni. Athén utcáin a sok múltbeli és jelenkori látnivaló mellett az otthonosan közlekedő Ikarus buszokat is felfedezhetjük. A gépkocsik számtáblája fontos dokumentum: olajtakarékosság miatt páros és páratlan végződésűek csak felváltva közlekedhetnek. A színes őrségváltás csak emberi energiát vesz igénybe. Ha leszáll az este, az Akropolisz oldalán hívogató szórakoztatónegyed, a Plaka ezernyi meglepetést kínál. Másnap azután az Akropoliszon folytatódik a program. Athén, a hellén kultúra nagyszerű kincsestárával fordul a látogató felé, és a lehetőséget mind több magyar turista is kihasználja. Így lesz Göröghonban alighanem az idei nyáron is, ez talán Püthia nélkül is megjósolható…
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1979_17-04

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem