Elhangzó szöveg: Vannak, akik nem törnek világhírre, hanem csak önmaguk életének megszépítésére ápolják a művészeteket. [Szalók József]: "Hallottam, hogy nagybányai festőiskola az egy plein air iskola, ez adta azt a gondolatot, hogy azonnal otthagyjam a főiskolát, mivel hogy csak egy-két évig én szénnel, feketén rajzolhattam, és ugye én a színektől nem tudtam elszakadni. Mikor már én elhelyezkedtem Nagybányán, akkor írtam egy lapot, hogy elnézést kérek, hogy én a főiskolát saját elhatározásomból otthagytam. Megvót az a szénapajta, az a régi, eredeti, ősi, hollósi pajta és ott festettünk, mondjuk, ha eső volt, nagyon festői, romantikus hellyen. A harminc év alatt festettem egy pár képet, azt Orosházán megvették, de abból megélni nem lehetett. Ebből a harminc évből tizenhárom egyéni munka volt és utánna, 1960 óta az orosházi Petőfi Tsz-ben dolgoztam. Azt festem, ami körülvesz, ez főleg az alföldi parasztvilág és a, és a, a paraszt tárgyú csendéletek, utcarészletek, illyen témák mozgatnak. Engem ez a világ vesz körül és én ezt tükrözöm vissza, ahogy Leonardo 1500-ba, a Reneszánsz korba azt mondta, hogy olyan legyen a művész lelke, mint a tükör. A szép környezetet vetítse vissza. Nyugdíjba mentem, tsz-nyugdíjba, egy illető azt mondta, hogy állja be éjjeliőrnek, hát csak nem vagyok bolond, hogy elszakadjak az én belső, lelki indításaimtól, nem tehetem meg. Pedig az lehet, hogy havi kétezer forintot jelentene. De ezér’ meg sokszor őszintén azt se kapom meg, hogy megnézzék az emberek. A tisztán csengő művészetér’ keverem a színeket meg azért dolgozok, nem mondja senki, hogy fessek, de nekem jobban beszél az ecsetem, mint a szám."

Kivonatos leírás: