Elhangzó szöveg: Az idei Bányásznapon már nincs jelen, Pothornik József, aki munkás életének hatvanhat esztendejét töltötte a fekete gyémánt vonzásában. Tolta gyermekfejjel a csillét, vájta a szenet, volt szakszervezeti vezető, trösztigazgató, ám mindvégig következetes harcosa a forradalmi mozgalomnak. A mindenütt szívesen látott, tapasztalt Józsi bácsi alakját e régi filmkockák is megőrizték. Az ő bányásznemzedéke vívta közvetlenül a felszabadulás után a legendás széncsatákat, amikor új energiára, fényre, melegre várt egy romjaiból tápászkodó ország. Naponta érkeztek a tudósítások a többlet-tonnákról, a Filmhíradó is szinte hetenként számolt be a bányász-teljesítményekről. Azután megritkultak a híradások: nem egy bányában kimerült a gazdaságosan kiaknázható szénvagyon, kézi művelés nem lehetett kifizetődő az elöregedő telepeken. A hatvanas évek elejétől fogva a bányák mintegy felében leállt a termelés, s az új energiahordozók, mindenekelőtt a földgáz és a kőolaj kerültek előtérbe. A világgazdasági korszakváltás, az olajárrobbanás azonban meghozta a szén reneszánszát is. Nem az elavult módszerek tértek vissza, hanem a jól gépesíthető, nagy termelékenységű bányák kihasználása folyik, fontos helyet biztosítva a hazai energiahordozóknak. Különösen hatékony és gazdaságos a teljesen gépesített külszíni fejtés. A markolóóriások egy automatizált felszíni "széngyár" tartozékai, ahol egy-egy bányász a gépek szakszerű irányításával tizenkét tonna szenet termelhet műszakonként. Várják is ezt a mennyiséget: gyors szállítószalagok továbbítják a kimeríthetetlen étvágyú erőmű gyomrába.

Kivonatos leírás: