Inzertszöveg:
Elfelejtett energiák (Lestár János, Szabó László)
Elhangzó szöveg:
Folytassuk tovább az év végi leltárt! Az egész országra kiterjed a kísérleti program, amely a legelői vízellátás megoldását célozza, minél olcsóbb energiaforrás felhasználásával. [szakértő1]: "Az ausztrál szélgép, amely teljesen automatikussan müködik, ez jó példáját szolgálta a hazai fejlesztésnek. A fejlesztésben egy team alakult ki különböző vállalatok és az intézetünk között, így a Mezőfalvi Mezőgazdasági Kombinát, mint felhasználó, a nyiregyházi Mezőgép, mint gyártó és a MÉM Műszaki Intézet. A tervezéstől számítva mintegy öt hónap alatt három darab kisérleti gép legyártásra került. [szakértő2]: "Ez a gép azzal a nagy előnnyel rendelkezik az eddigi hagyományos megoldásokhoz képest, hogy egyszerű, egyáltalán nem kíván semmilyen kezelést, karbantartást. A gép ellátott a nyár folyamán körülbelül 450-500 állatot. Előfordult ugyan, hogy kisegítésre volt szüksége, amikor váratlan, hosszabb szélcsend következett be, de ez csak egy minimális kisegítést igényelt. A költségeket hogy ha összehasonlítjuk a hagyományos itatási technológiával, akkor mindjárt szembetűnőbb ennek a gépnek a gazdaságossága, ugyanis ha lajtkocsival és MTZ traktorral kihordjuk a legelőre, akkor körülbelül 30-40 forintba kerül egy köbméter itatóvíz. Ha például benzinmotoros szivattyúval oldanánk meg az itatóvíz-ellátást, akkor olyan 10-15 forintos köbméterár jönne ki. Ezekkel szemben a szélmotor olyan 5-6 forint köbméterárat tud produkálni, ez jelen pillanatba a legmegfelelőbb megoldásnak tünik."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1981_52-02