Inzertszöveg:
Pontyból csuka (Wiedermann Károly, Drahos Kálmán)
Elhangzó szöveg:
Csend és nyugalom üli meg a téli, falusi tájat, mintha minden elpihent volna a környéken. A mozdulatlanság azonban csalóka lehet. Ilyenkor is dologidő van a Bikali Állami Gazdaság haltenyészetében. Folyik a nagy téli lehalászás. A hálókba bőven akad a busából, vagy ahogyan sokan jobban ismerik, az ezüstpontyból. A különleges szállítókocsik várják a zsákmányt, amely azonnal tovább utazhat, akár hal a vízben. A jó szerencséjében bizakodó halászt ma már felváltotta a sokoldalúan gépesített, a feldolgozást is vállaló halgazdaság. Valóságos futószalagra, vagy inkább úszószalagra kerülnek az ünnepi vacsorák jövendő alanyai. Viszonylag kevés munkáskéz közreműködésével képesek tisztítani, válogatni, szeletelni az ízletes és egészséges halételeket. A háziasszonyok megelégedésére félig kész vagy csaknem teljesen konyhakész állapotban kerülhetnek az üzletekbe a különben nem kevés tennivalót igénylő halkülönlegességek. Így készül például a hamar népszerűvé vált frikadella. A halgyár kevéssé értékes melléktermékei, a belsőségek, valamint a bőr eddig megdarálva a sertéstápba jutottak. Pedig legalább ezt az egy bőrt, még a halról is érdemes lehúzni. A bikaliak ezért kezdtek figyelemre méltó kísérletbe a Pécsi Bőrgyár szakértő patronálásával. Olyan cserzési, tartósítási eljárásokra törekednek, amelyek az eddig veszendőbe ment halbőrt hasznosíthatóvá teszik. A minőségi próba igen szigorú, mivel olyan természetes versenytársak vannak, mint a hagyományos gyík és krokodilbőrök. A hazai halastavak nyersanyagának egy nagy előnye mindenképpen lenne: nem járna valutáris kiadásokkal. Lesz-e a halból lábbeli, a Csukából csuka, a melléktermékekből főtermék? Erre még korai lenne válaszolni a kísérletek kezdetén. Az első hazai halbőr táskát azonban már bemutathatjuk.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1981_52-03