Elhangzó szöveg: Idős emberek. 1982. hivatalosan vagy félhivatalosan az ő évük is. Kőbányán a Román utcában áll ez a század elején épült ház. Tulajdonosai, idős emberek örökölték, de van lakásuk. Ezért ezt a házat felajánlották a X. kerületi Tanácsnak. Feltételük, hogy az öregek napközi otthonává alakíttassák át. A Tanács vállalta ezt, sőt azt is, hogy a felújításhoz szükséges anyagok árát is fedezi. A kerület kisiparosai társadalmi munkában elvállalták az épület felújítását. [Rimóczy Sándor, X. kerületi KISOSZ, elnök szinkron]: „– 1982. januárjába kezdtük el a munkát. A lehetőségekhez képest jól haladunk, de nem gondoltunk arra, hogy olcsóbb az, ha kicseréljük az egész tetőt, annyira rossz volt a tetőszerkezet. – Vízvezeték? – Teljes vízvezetéket ki kell cserélni, teljes csatornahálózatot, teljes villanyszerelést, teljes gázvezetékszerelést. Mindent, újat kell rakni helyette.” [Zsida György kisiparos szinkron]: – Mi gyűjtéssel járulunk hozzá, körülbelül olyan 100.000 forint összejött a kiskereskedőktől, ugyanakkor most bált rendezünk, és ennek az összbevételét, ami csak bejön, azt mind az idősek otthonának a javára fogjuk fordítani. Ebből is számítunk legalább egy 20-25.000 forintot.” Tehát a kiskereskedők sem álltak meg az ígéreteknél. S mégis, úgy készül itt minden, mint a Luca széke. Vajon miért? [Steer János helytörténész szinkron]: „– Addig, míg a Tanács gyámkodása alatt kellett mindent elvégeznünk, addig kicsikét olyan nehézségekbe akadtunk bele, amire nem számítottunk. Nekünk kellett kölcsönözni, munkabérre adni pénzt, hogy a munka itt ne álljon meg, ne menjenek el. Nem lehetett mást megoldani.” [Rimóczy Sándor, X. kerületi KISOSZ, elnök szinkron]:” – Tulajdonképpen úgy kell csinálni egy ilyen épületet, egy ilyen építkezést, hogy minden olyan bürokratikus szabályt kikerülni, csak akkor lehet időbe valamit elvégezni.” [Kiss József tanácselnök-helyettes szinkron]: „– Itt bizonyos engedélyekről van szó, ezek nem feltétlenül bürokratikus formaságok, egy épület üzemeléséhez üzemelési engedélyekre van szükség. Hát, ezt meg kell szerezni, de ez nem jelenti azt, hogy addig áll az építkezés. Mi a magunk részéről ígértük azt a szervezőknek, a kisiparos-kiskereskedők munkacsoport vezetőjének, hogy ha úgy látják, hogy elakadt valahol, mi belépünk ebbe és besegítünk.” [Riporter, nő szinkron]: „– Mikorra ígérték, hogy elkészül majd a ház? – Most van egy másik dátum, huszadika. – Augusztus? – Augusztus 20-a. Hogy abból lesz-e valami, azt se tudjuk.” [Kiss József tanácselnök-helyettes szinkron]: „– Én egy kicsit pesszimistább vagyok, de nagyon örülnék, ha november 7-re avatni tudnánk az épületet. Rengeteg munka van még itt hátra. S ezt mind el kell végezni.” [Steer János helytörténész szinkron]: „– Én kivágtam a Ludas Matyiból, egy vicc volt, egy néhány héttel ezelőtt, hogy egy építkezésnél összegyűlnek, megkérdezik, hogy uraim, döntsék el, hogy szabályosan építkezzünk, vagy gyorsan.” Reméljük senkiben sem merül fel úgy a kérdés, hogy itt valami mulasztás történt. Szó sincs ilyesmiről. Hiszen itt mindenki segíteni akar, pénzzel, munkával, engedéllyel, igazolásokkal, jószándékkal. De miért fogadjuk el törvényként a keserű igazságot, hogy „a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve?”

Kivonatos leírás: