Elhangzó szöveg: Pokolgépek áldozatait siratják a párizsi utcán. Gyászol a hozzátartozó és megrendül a köztársaság első polgára is. Bombák robbannak és feltűnik a baljóslatú jel, amiről azt hihettük, eltűnt már a történelem süllyesztőjében. A hétköznapokra újra és újra rávetődik a terrorizmus sötét árnya. A terrort ellenterror, a merényleteket megtorlás követi és egyre többen pusztulnak el a viaskodás ördögi körében. Az elnök végzetessé vált dallasi útját a tankönyvraktár ablakából akasztották meg. Ezt állította a hivatalos vizsgálat, de hitelét azóta is kétségbe vonják, s az idő múlása csak szaporítja a Kennedy-gyilkosság kérdőjeleit. Az államfő nem lehetett biztonságban a széles úton s a feltételezett gyilkos sem a szűk börtönfolyosón. Ami tény, az erőszak általános tobzódása az Egyesült Államokban, ahol mind nagyobb félelmet kelt a bűnözés növekvő, terjedő hulláma. Vajon a hajdani bevándorlóknak reményt keltő Szabadság szobor kezébe nem illene fáklya helyett inkább a revolver? A demokratikus hagyományokra, a szabadságjogokra hivatkoznak, amikor a korlátlan fegyvertartás szabadságát védik és ma csaknem huszonnégymillió lőfegyver van amerikai magánszemélyek birtokában. Hozzátartoznak a családi felszereléshez. Senki sem érezheti magát igazi biztonságban és a kamerák legfeljebb a legismertebb személyeket s a legismertebb történéseket villanthatják fel, tragédiákat, izgalmas drámai pillanatokat. Milliárdos üzletté terebélyesedett a fegyverkereskedelem és vele a „biztonsági biznisz”. Felhívások, hirdetések, oktatófilmek sietnek enyhén borzongató jótanácsokkal. A korábbi elnök, Carter egyik országjáró körútján vették őrizetbe azt a fiatalembert, akinél kisebb fegyvertárat találtak. John Hinckley fogva tartására azonban nem találtak törvényes alapot a korlátlan fegyverviselési szabadság országában. Ugyanez a Hinckley, ugyanezzel a pisztollyal lőtt többször a következő elnökre. E kritikus pillanatok azóta elhalványultak az emlékezetben s az ésszerű korlátozási indítványokat elsöpörte a nagyhatalmú fegyverlobbi. Pedig mi lehet kedvezőbb tárgyi feltétel a terrorista cselekedetekre, mint a könnyen megszerezhető fegyver a zsebben? A merényletek, a látszólagos hasonló terrorista megmozdulások mögött sokféle indíték húzódhat. Korunk egyik nyomasztó ellentmondása, hogy igazságosnak tartott, nemzeti ügyekért küzdők is a terrorizmus csapdájába eshetnek, elkeseredettségükben megengedhetetlen eszközöket alkalmaznak. Az álarc sok mindent takarhat: végső kétségbeesést, elszakadást a valóságtól, egy jónak vélt ügy rossz szolgálatát, tudatosan ártó szándékot. Északír, baszk, palesztin, molukkai kommandók irányították magukra a figyelmet, váltottak ki rokonszenv helyett mély döbbenetet. Rohamléptekben fejlődő civilizációnk néha sebezhetőbb, mint hinnénk. A hetvenes éveknek volt időszaka, amikor senki sem tudhatta, hova és milyen körülmények között érkezik meg óriásgépe. Szinte mindennapos fogalommá váltak a különböző célokkal végrehajtott repülőgéprablások, robbanások rázták meg a légikikötőket, tűzharcok, összecsapások színhelyévé vált a repülőterek betonja. A szigorú biztonsági intézkedések sem hoztak megváltást, pedig volt repülőtér, amely inkább hatott megerősített katonai állásnak, mint forgalmi csomópontnak. A terrorista-csoportokkal szemben kialakították a különleges antiterrorista osztagokat. A Moro-ügy jelképpé vált, a Nyugat-Európai országokban ultrabalos köntösben jelentkező, vörösbrigádos és egyéb politikai terrorizmus kifejezőjévé. A történéseket rekonstruálhatják, újra lejátszhatják, akár másodpercnyi pontossággal. Csak arra derül ritkán fény, hogy a terrorizmusnak ez a megint más válfaja miként fonódik össze a szélsőjobboldallal és az államhatalom befolyásos elemeivel. A hangzatos, gyakran baloldalinak tartott frázisok mögött a szándék egyértelmű: bizalmi válságot előidézni a valóban haladó pártokkal szemben, a jobboldal számára pedig az ellenterrorhoz, a demokrácia megsértéséhez szolgáltatnak ürügyet. Olaszországban is, az NSZK-ban is végsősoron a reakció malmára hajtották a vizet, ezt segítette elő az „élő célpontok” gondos kiválasztása is. Ennek jegyében érkezett üzenet a fogságban lévő nyugat-berlini kereszténydemokrata politikustól. Átgondolt, a terrorizmus gyökereit felszámoló döntések helyett egyre nőtt az állig felfegyverzett rohamosztagosok száma, akiknek gondolata alighanem sokfelé kalandozik. A terroristák pedig nem késlekedtek, hogy alkalmat szolgáltassanak a hosszú, láncreakciós folyamatok megindulására. A japán, úgynevezett vöröshadseregesek a hajdani öngyilkos pilóták, a kamikázék fanatizmusával robbantották ki a tűzharcokat idegen országok repülőterein is, áldozatokkal és következményekkel nem törődve. Vakmerőségre vakmerőség a válasz, a terrorizmusra pedig gyakran olyan állameszmény, amely nem ismer megállást az ellenterror területén. Ebből a közegből emelkedhetnek ki a madridi parlamentnek „feküdj” -öt parancsoló csendőrtisztek, akik maguk veszik célba az államvezetőket, kiknek oltalmazására rendelték ki őket. Megindulnak, de vajon tudnak-e és akarnak-e megállni? Hova vezet a lendületes ugrás és vetődés? A világot mindig megnyugvással töltheti el, ha végre elfogják valamelyik terjedelmes bűnlajstrommal rendelkező, ismert terroristát. De hol kezdődik és hol végződik a válság? Nem szőhet-e veszélyes terveket valamelyik kevésbé ismert ellenterrorista is? A terrorizmus hatását óhatatlanul felerősíti a dráma egyidejűsége, a korszerű tömegkommunikációs hálózat, amely nincs híján az élő közvetítéseknek. A képernyőn az otthonokba törnek azok az „élesben” lejátszódó drámák, amelyeket csak az élet tud megrendezni. A kimenetel különböző, a hatás rendszerint azonos. Máig sem tudtuk kiiktatni életünkből a terrorizmust. A világ kénytelen együtt élni korunknak ezzel a rákfenéjével. A hetvenes évek tetőzése után ugyan lanyhulni látszott, de a nyolcvanas esztendők kezdetén ismét jelentkezett, áldozatokat szed, veszélyt, és fenyegetést sugároz. Nehéz leküzdeni, hiszen különböző forrásokból táplálkozik. Nem véletlen rejtőzködik az álarc mögé, nem véletlenül használ félrevezető követeléseket és jelszavakat. Ezt az álarcot kell lerántani, igazi nemzetközi együttműködéssel egy olyan világban, amelynek előbb meg kell szabadulnia az összes fenyegetésektől, a fegyverkezés és a háborús veszély terrorjától, s az ellenterrorral palástolt jogtiprástól. Addig nem lesz könnyű a bújtató álarcok mögött kirajzolni a terroristák igazi arculatát.

Kivonatos leírás: