Elhangzó szöveg: Parádon, a Mátra festői környezetében egy szobrász, Király Róbert kiállítása. egy művészbarátság, közös, nagy szenvedéllyel. Így lett rendhagyó tárlatvezetőnk Koncz Gábor. [Koncz Gábor szinkron]: „Én most nem, mint színész vagyok jelen, hanem mint egy olyan barát, aki évtizedek óta figyelemmel kísérem Király Róbert munkásságát, azon kívül összeköt bennünket a természet szeretete, vadászszenvedélyünk, vadászkalandjaink. Volt szerencsém kílőni egy szép agyarú vadkant, én a vadkanomat kizsigereltem, és négy lábra állítottam. Visszaérnek, mondom valami nesz, Robi, elég neki annyit mondani, hogy valami nesz, már fut, már tűz. Fogja a puskáját, hallom a lövéseket, de már megbántam. Tudtam, hogy szétlövi az agyarát, namost Robit akkor érte a csalódás, amikor megfordította a kant, és látta, hogy hát ritkán lő az ember olyan vadkant, aminek nincs belsősége.” [Király Róbert szinkron]: „Azt hiszem, sok tartalmi azonosság van Gabi között, és közöttem, emberileg. Nem, talán nem a szakmáink, nem a foglalkozásunk alapján van ez a barátság, hanem valami ettől független emberi azonosságok tömege, hogy úgy mondjam.” [Koncz Gábor szinkron]: „Robitól mindig azt irigyeltem, hogy ő akkor dolgozik, és a szobrászoktól mindig azt, hogy akkor dolgoznak, amikor épp úgy érzik, amikor ihletük van. Nálam minden este 7 órakor fölmegy a függöny, és teljesen mindegy, hogy milyen érzelmi töltéssel megyek be a színházba, a közönségnek ugyanazt kellene nyújtanom. Én a „Dózsát” nagyon szeretem, sok közelséget, sok rokoni vonást érzek a szoborban is, magamban is, Dózsában is, úgyhogy, és egyáltalán az a nagy baj, hogy elveszik a gyerekektől a legendákat, ezeket a legendás hőseinket, mint például Dózsa volt, és én különös előszeretettel formálom meg ezeket a szerepeket.”

Kivonatos leírás: