1983. július
Magyar Filmhíradó27.
Telekocsi szolgáltatás 810 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:
123

Adatlap

Inzertszöveg: Telekocsi (Ónody G. György)
Elhangzó szöveg: Kocsi kocsi hátán. Igazi csúcsforgalmi zsúfoltság az utakon. Vessünk azonban egy pillantást a torlódó kocsik belsejébe is. Zsúfoltságról nem lehet szó, hiszen egyke a divat. Az autókban rendszerint egy személy a vezető foglal csak helyet. De az egy kocsi, egy ember fényűzés az állami és a magán zsebeket tekintve egyaránt. Aki magában utazik egyedül állhatja a tankolás tekintélyes számláit is. Így született meg az új típusú autóstop gondolata, egy rádiós ötlet nyomán. S úgy tűnik, hogy a sokat elmarasztalt fiataloknak van érzékük a közösségi gondolkodás, de a takarékosság iránt is. [Az Ötödik sebesség című műsor főcíme szinkron): „Első, második, harmadik, negyedik! Kapcsold az ötödik sebességet! Telekocsi! Az „Ötödik sebesség” utazószolgálata. - Telekocsi, telekocsi! Telefonszám 330-991! - Halló tessék, Telekocsi! - Szeretnék egy ajánlatot tenni, szerda reggel Hajdúszoboszlóra megyek, egyedül. - Halló tessék, Telekocsi! Pénteken Keszthelyig megyek déli parton, délután 5 órakor indulok! – Kérem szépen én utasnak jelentkeznék! - Melyik ajánlatra? - Nem ajánlatra, én magamat ajánlom egy utazásra, az nem jó?! - Szombaton reggel 7 órakor megyünk Siófokra és két utast elvinnénk! - Érdeklődni szeretnék, hogy Hollóházára mondtak egy üres autót, mikor van az? - Holnap reggelre lenne négy hely egy kocsiban. - Szeretnék Erdélybe menni, Székelyudvarhelyre. - Nagy István beszélek: Kedves Uram, én minden hét pénteken megyek le Trabanttal, minimum két üres helyem van. – Jó napot kívánok! - Kezit csókolom! – Nem tudom, hogy Önnel beszéltem-e? Mihályi Ibolya vagyok, - Nagy István – Megtaláltuk egymást, nem tudom Almádiba együtt megyünk? - A Telekocsi, ugye? - Szevasz, szevasz, Varga András vagyok, azt hiszem tegezhetünk, jobb, ha tegeződünk, nem? - Jobb, jobb! Tegeződjünk! – Egykorúak vagyunk, lassan indulhatunk is! – Időben jött! - Igen! - Nem tudom várunk még valakit? - Várunk még egy hölgyet. - Egy hölgyet, igen azt mondta göndör hajú! - No! Azt hittem már nem tudunk elindulni! – Na nem! - Bacsa Margit vagyok, Bacsa Margit vagyok, meddig mész, Szekszárdig? - Bajáig megyek – Mivel, hogy a telefonom, Bajáig mész? Szekszárdig el tudlak vinni! - És te? - Én meg Pécsre megyek – Pécsre jössz? - Igen én is Pécsre jövök, na ez nagyon jó, akkor legalább nem leszek egyedül.” Kérdezzünk meg valakit a vonal túlsó végéről. Vajon a Trabant tulaj miért tartotta szükségesnek, hogy felvegye a kagylót és tárcsázza a rádió számát? [Trabant tulajdonosa, szinkron]: „Elsősorban nem is az anyagi térítés, az esetleges anyagi térítésre értem én a hasznosságot, hanem ebben az elidegenedő világban én azt tartom nagyon jónak, hogy emberi kapcsolatok is születhetnek ebből, hiszen százötven kilométer távolság alatt még egy baráti kapcsolat is kialakulhat. Én minden héten feltétlenül telefonálni fogok, amikor utazom le.” Jó és egyszerű ötlet! Az alkalmi és állandó randevúk mindenki számára hasznosak lehetnek, kortól függetlenül. Érdemes a közúti társulások felé haladni, az Ötödik sebesség közreműködésével, legalább második sebességgel.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1983_27-03

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem