Elhangzó szöveg: 1970-ben készült amatőrfelvételekkel idézzük a kulcsos gyerekek hétköznapjait. [Gyerek szinkron]: "9-10 óra körül szoktunk lejárni a térre, hát nem nagyon szólnak bele a szüleim, mert különben megengedik, hogy lejárjunk, hát nekünk is kell a szabadság játszani. - Nem nagyon szoktunk hazajárni, ebédelni, inkább maradunk a téren. Elmennek a kis srácok, összeszedjük a kaját, a dinnyét, ha van, nyári szezonban, megesszük azt, vagy pedig elmegyünk a ligetbe, fürdőbe belógunk moziba, elmegyünk csavarogni, kabarézunk egyet. - Hát szóval, úgy kéne ezt a teret megcsinálni, szóval újjáépíteni, hogy két focipálya legyen, ne csak egy! A kicsiknek is legyen egy, meg a nagyoknak is, olyan, mint régen volt, hogy két homokozó legyen! És hogy ne legyen olyan, hogy az öregek kiabálnak ránk, hogy miért kiabálunk, hogy miért bicskázunk, hogy ne csak az öregeké legyen a tér és ne uralkodjanak rajtunk itt a téren, hogy ne ők szabják meg, hogy mit csináljunk a homokozóba! - Fiataloké és a nagyoké. Az öregeké nem köll lenni! Mert, ha a focipályán eltalálja a labda, akkor dumálnak és elveszik a labdát. És azért nem lehet focizni, mert a nagyok elveszik a pályát és a kicsik meg nem fociznak. - Középre egy ilyen magas rácsot kellene állítani és abba egy ilyen kaput, hogy ne legyen olyan vitatkozás, hogy átmegy a labda és akkor megüti az egyik öreget, az elkezd sivítani, meg kilyukassza a labdát. - Mennek a pincébe, részegen jönnek fel, aztán verekednek, mert mindig a részeg kezdi és a fiatalok jó megverik. Kijön a mentő és akkor a nagyokat elviszi, mert ő kezdte. Aztán, és a részeget beviszik a kórházba meg kimossák őtet, meg nem büntetik meg, mert nem tud magáról. - Akik itt a közelben laknak, azokat beengedjük a térre, de akik messziről jönnek, azokat viszont kizavarjuk. És hogy ha beleszólnak a játékunkba, akkor jó megverjük őket. - Szoktunk más térre átmenni, de akkor megkérdezik, hogy milyen tériek vagytok, ha azt mondják, hogy Hunyadi tériek vagytok, akkor menjetek vissza a Hunyadi térre játszani! És mi azt mondjuk a Hunyadi tériek, hogy nem megyünk ki. És akkor megvernek, vagy mi verjük meg őket. - És mi csak akkor tudunk focizni, ha nagyok elmennek, vagy ha akarunk mi focizni, lemegyünk az úttestre, szól a rendőr. Utána mehetünk a homokozóba, onnan kizavarnak a szülők, akkor már ott nem tudunk mit szólni, visszamondjuk, hogy menjenek ki maguk. A játszótér a gyerekeké, nem a felnőtteké! Beleszólnak, hogy mibe bicskázunk, megmondják, hogy miket csináljunk a téren, jó hogy nem megszabják. Kiülnek a focipályára napozni, eltalálja a labda, akkor elkezd kiáltozni, hogy nem futballpálya. Hát akkor micsoda ez, napozóhely, fürdő?" A 15 éve készült felvételek szereplői ma már saját gyerekeiket viszik le a térre, amely az eltelt évek során nem sokat változott, az azóta épült szabadidő központok nem népesültek be. A május végi hetekben a fővárosi tereken ismét a kulcsos gyerekek vendégei voltunk. [Riporter, gyerekek szinkron]: "- Te mióta jársz ide a térre? - Öt-hat éve körülbelül. - És jársz napközibe? - Nem. - Miért nem jársz? - Hát ott a tanárok mindig dirigálnak és még játszani sem engednek vagy ilyesmi. - És mit szeretsz játszani? - Hát focizni szeretek. - A napközibe nincs játékra lehetőség? - Hát van, de nem mehetünk ki a szabadba. - Itt laksz a környéken? - Nem, a Szinyei Merse utcába. - Szoktál ide lejönni a térre? - Persze, itt mindenkié a tér. - Szoktál lejárni a térre? - Igen. - És napközibe jársz? - Nem. Ott nem lehet szabadon játszani. Csak rajzolgatni, beszélgetni meg ilyesmi. - És mit jelent neked a szabad játék? - Nekem azt jelenti, hogy mondjuk lejövök ide a térre és barátokkal összejövünk, focizunk, vagy valamit játszunk. - A napközibe nem barátaid vannak? - Van, vannak ott is barátaim, csak hát azokkal nem nagyon járunk össze. - Szeretsz napközibe járni? - Néha igen, néha nem. - És miért nem jó a napközi? - Hát szerintem azért, mert sokszor ordibálnak velünk, a tanár nem nagyon szereti a gyerekeket és abban jó, hogy ott megtanuljuk a leckét és akkor már nem kell itt megtanulni. - Egyedül nem szeretsz otthon lenni? - Hát, ha szeretek, ha nem, de otthon kell lenni. - Szeretnél testvéreket? - Hát egyet igen, de többet nem. - A kulcs miért lóg a nyakadba, nincs otthon senki? - Hát most anyukámék dolgoznak. - És olyankor szoktál a térre járni? - Nem csak, amikor itthon vannak, akkor is. - Ki az, aki még nem napközis? - Én. - És te is itt töltöd a délutánodat? - Ha biciklizek, akkor. Mostanában nem, mert nincs fékem, mert elromlott a bovden, szóval nem tudok fékezni csak csöngetni és azt mondják, hogy ne csengessek, hanem kerüljem ki őket. - Mindig nektek kell a felnőtteket kikerülni? - Igen, de vannak olyan felnőttek is, akik azt mondják, hogy elsőbbségadás kötelező és előre engednek." [Szinkron]: "- Van elég baj. Másznak a fára, tördelik mindet lefele, szemetelnek. - A gyerekeket szokta itt fegyelmezni? - Igen. - Szót fogadnak? - Hát megijesztem őket evvel a szurkálóval." [Gyerekek, riporter szinkron]: "- Nagyon sok részeg szokott erre járkálni. - És félsz a részegektől? - Én nem. - És ezek szoktak veletek veszekedni? - Igen. - És ki az, aki ilyenkor segít nektek? - Hát magamon kell segítenem. - Hogyan tudsz magadon segíteni? - Vagy elhúzok mellette, vagy biciklivel elmegyek mellette, vagy pedig visszabeszélek. - És otthon miért nem lehetsz? - Hát mert nem engedik meg. - Miért nem engedik meg. Mi a probléma? - Hát mert attól félnek, hogy barátot viszek föl és akkor. - És miért nincsenek otthon a szüleid? Hol vannak? - Dolgoznak. - Mindenki dolgozik? - Igen. - És meddig szoktak dolgozni? - Hát az anyukám 4-ig, az apukám meg, hát attól függ. - És addig nem nagyon lehetsz a lakásba? - Nem. - Itt nincs igazságtalanság, mert hogyha van valamink, akkor mondjuk, ha vagyunk öten, azt öt felé osszuk, és nem sajnáljuk egymástól. Amink van, azt egymásnak elosszuk. Hogyha például egyik kap egy pofont, akkor nem azt mondja, hogy ezt csak én kaptam, hanem akkor adja tovább."

Kivonatos leírás: