Elhangzó szöveg: [Gyerekek szinkron]: "- Amikor én kicsi voltam és elkezdtem balettozni, nekem az volt minden álmom, hogy majd a Hattyúk tavában én leszek a fő táncos. S arról álmodoztam. - A nagynéném ide járt és mikor megláttam a táncát, hát énnekem ennyire tetszett. És mondta, hogy ő úgy imád táncolni, hogy ő szinte még a kezét is meg tudja eleveníteni, szóval ő abba is életet ad, és úgy tudja élvezni a táncot, hogy neki csak a tánc az élete. És akkor én mondtam neki, hogy én is nagyon szeretnék táncolni, és mondta, hogy ő, mert ő Éva néninél táncolt, mondta, hogy jelentkezzek ide. - Nekem is anyukám járt ide, és van róla egy fénykép, hogy akkor még nem ilyen dresszek voltak, hanem szoknyában táncoltak. - Nekem az apukám járt ide a mesterhez, és ő is mondta, hogy nagyon jó volt ide járni. - Ha felnőttek leszünk, akkor meglátszik, hogy ide jártunk, és ezért úgy járunk, nem hogy sarokra lépünk és trappolunk, hanem azért mégis, halkan, csendesen és meglátszik az alakon is, hogy ide járt valaki. - Én úgy kerültem ide a balettra, hogy nagyon szerettem volna balettos lenni és anyu is beleegyezett, és anyuci beíratott. - Én azért kerültem ide, mert anyuék azt akarták, hogy legyen szép a termetem, meg hogy ne legyek kövér! - Én azért nagyon szeretek balettozni, mert akkor hajlékony leszek és apuéknak sem kell olyan sokat fizetni, mert én egyébként sem eszek sokat. [Wünsch László szinkron]: "- Jónapot kívánok Gyerekek!" [Gyerekek szinkron]: "- Jónapot kívánok mester! (…) - És zene nélkül nem is tudnánk olyan szépen táncolni, mint zenére. - Azt szeretném kérdezni, hogy a mesternőék miért kezdtek el balettozni és hogyan?" [Tomcsányi Éva szinkron]: "- Hű, de jó kérdést tettél fel Borika! Hát tudod én talán kisebb lány voltam, mint te, amikor ez udvarban összehívtam a gyerekeket, és örökké rendeztem nekik táncot. Mindig krepp-papír ruhából varrtam ruhát és folyton én tanítottam be a táncot, és akkor összehívtuk a háznak a lakóit, jegyeket osztottunk, én voltam a rendező és táncoltattam a szomszéd ház gyerekeket és barátnőket összehívtam, ez így volt. És édesanyámék ezt látták, hogy mennyire szeretem a táncot, és mindig ezzel foglalkozom, jóformán a szabadidőmben játékképpen is. És akkor egy nagyon jó balettmester volt akkor Sátoraljaújhelyben, mert én ott születtem, Gitta néni, Csicseri Orosz Gitta. Ilyen jó kis neve volt, és Gitta nénihez beírattak engem és nagyon szerettem járni. Nagyon szerettem járni, és aztán elég híres balettművészekkel is jártam együtt, mint Kovács Nórával is, aki az Operaházban kötött ki, de én mindig tanítani szerettem volna." [Wünsch László szinkron]: "- Hát én néptánccal foglalkoztam, eredeti tánc gyűjtésekkel, mikor még kicsi voltam, utána aztán a Színművészeti Főiskolán, ott kezdtem el balettot tanulni, és amikor végeztem, erre a területre is átléptem, mert jelen pillanatban is hát néptáncot tanítok, több néptánc együttest is, de balettot is és dzsesszbalettot is." [Székely István, az Állami Zeneiskola igazgatója, szinkron]: "Amikor Wünschék, vagy Tomcsányi Éva és Wünsch László lekerült, akkor az egyik barátommal, mint kísérők dolgoztunk, részben az akkori balett-tanfolyamon, meg néptáncnál. Öt oklevele van mind a kettőnek, az a minimum, amit mondok, és még most is, ötvenegynéhányéves korukban, amit hát nem illő a kort mondani, mondjuk a Wünsch László ötven év fölötti, korában is, hát még mindig tanulnak, szóval állandóan képezik magukat és hát az életüket erre tették fel. Nagyon megbecsült emberek itt a városban, szóval tánc terén, ha azt mondják, hogy tánc, akkor elsősorban az ő nevük merül fel." [Wünsch László szinkron]: "- Egyensúlyozni! Told előre a csípőt! Fel! (…) 54’ március elsején, mikor utolsó évesek voltunk, akkor hát lejöttünk ide Dunaújvárosba, én a Dunai Vasmű táncegyüttest, akkor még úgy nevezték, Művész Együttest alakítottam meg. Éva pedig a balettoktatást kezdte el." [Tomcsányi Éva szinkron]: "- Kezdetben ez a munka minket nagyon kielégített, annak a reményében, hogy rövidesen lesz színház, ahol Laci lesz a koreográfus, én pedig a balettmester, és hivatásos táncosokkal tudunk dolgozni. Szerettünk volna iskolaszerűen oktatni, ha már arról van szó, hogy nincs színház, ami évről évre késett, s akkor fölvetettük, hogy tulajdonképpen a táncművészeti oktatásnak az egyik alapvető láncszeme hiányzik. Olyan alapfokú iskola nincs, ahol a gyerekek táncot tanulhatnának, és ugyanakkor nem hivatásos táncosokká válnának. Ahogy a fejünkbe vettük ezt, hogy alapfokú táncművészeti iskolát alapítani Magyarországon, azonnal egy olyan cél lebegett előttünk, hogy tulajdonképpen mindent ennek érdekében tettünk, és ha imitt-amott volt egy siker, az szerintem fölért egy nagy színházi sikerrel. Sok öröm volt benne, de sok keserűség is, mert azért itt különböző nézetek is ütköztek." [Wünsch László szinkron]: "- Volt olyan is, hogy amikor a nyári szabadságról visszajöttünk, új igazgató jött a Művelődési Ház élére, leszereltette a balettrudakat, itt pedig balett nem lesz tovább." [Tomcsányi Éva szinkron]: "- Itt úgy meg lehet fogni nevelés szempontjából is a gyerekeket, elsősorban ő, mint ember harmonikusabban tudja rendezni a mozdulatait, pláne már egy nyolcadikos gyerekre gondolok, de azonkívül észreveszi a társművészeteknek is a szépségét." [Wünsch László szinkron]: "- És ezeknek a gyerekeknek magasabb a tanulmányi átlaguk. Jobban tudják fegyelmezni magukat olyan szempontból is, hogy többet akarnak tudni, és rendszerezik saját maguk, gondolom az időbeosztásukat is talán jobban." [Tomcsányi Éva, [Wünsch László szinkron]: "- Nyolcadikosoknak gondolok egy nagyon édes lépést, amivel bejöhetnének. - Na, most próbáljuk meg azt, mert azért nagyon lényeges az, hogy a kendőnek az esése jelentkezzen a karnak a mozgásában. Lágy legyen a kar, a láb pedig éles. - Ez lágy, ez pedig éles. Si apappa! Most az igazi. - Valami ilyesmit. Ez jó, ez jó, és akkor kötöd hozzá azt a részt! - Még egyszer megpróbálod. Most várjál csak! Egy-két pa-pa-pa."

Kivonatos leírás: