Elhangzó szöveg: Bécsben úgy tűnhet, minden út a belvárosba vezet. Legalábbis a turisták s a köztük mind nagyobb számban odalátogató honfitársaink részére, akik szívesen nézik a vásárlóutcák kirakatait és egy sok tekintetben közös múlt mozzanatait idéző műemlékeket. Az elmúlt évtizedekben azonban egy új alapokra helyeződött jószomszédi viszony alakulhatott ki Magyarország és Ausztria között. Az idei esztendőhöz két nevezetes évforduló is kötődik Bécsben: negyven éve, hogy osztrák földön is véget ért a második világháború s harminc esztendeje az államszerződés aláírásának. Az osztrákok kívánsága és a négy nagyhatalom megegyezése alapján Ausztria visszanyerhette függetlenségét, és törvénybe iktatta örök semlegességét. Mindez jelentős hozzájárulás volt az európai enyhüléshez is. A magyar-osztrák kapcsolatokat illetően, rendszeressé válhatott a párbeszéd a legmagasabb szinten, dinamikusan és sokoldalúan fejlődött az országaink közötti érintkezés minden formája. Fontos gazdasági partnerei vagyunk egymásnak, magyar vállalatok tevékenykednek Ausztriában és osztrák közreműködéssel gyorsult a szállodaépítés hazánkban. Évenként csaknem egymilliónyian lépik át, immár vízum nélkül a határokat. A hivatalos kapcsolatok s a szó legjobb értelmében vett szomszédolás útján mind jobban megismerhetjük egymást. A közös munka kölcsönös megbecsülését jelzi, amikor magas állami kitüntetésekkel ismerik el az együttműködés úttörőinek érdemeit. A Magyar Népköztársaság Csillagrendjét kapta a budapesti születésű Sebestyén György író, aki írásaival, fordításaival, egész munkásságával a két nép közötti kapcsolat elmélyítését szolgálta. [Sebestyén György író, szinkron]: "Én Budapesten német könyvek között nőttem fel és most majdnem harminc éve itt élek Ausztriában. Ebből bizonyos kötelességek adódnak, és az embernek azt hiszem, hogy ha negyven éves már elmúlt, meg kell próbálnia saját sorsának a törvényét valahogy megérteni. Az én esetemben ebből az lett, hogy kötelességemnek érzem, hogy a magyar irodalomnak, főleg a Duna-medencei irodalmaknak a német nyelvterületen olvasókat szerezzek, érdeklődőt szerezzek. A német nyelvi irodalmaknak szükségük van arra az inspirációra, amit a magyar, vagy a szerv, vagy a cseh, vagy a román irodalom alkot. Ez egy lehetetlen helyzet, hogy Európának nagy része el van vágva ezektől az irodalmaktól. És az ember lassan rájön arra, hogy a nagy apparátusok nem alkalmasak arra, hogy minden ilyen feladatot megoldjanak. Ezért kell partizánoknak lennünk és különösen az én nemzedékemnek, amely elég sokszor ráfizetett arra, hogy mesterséges határokat húztak, gondolom, azon kell törekednie, hogy a határokon át hatni tudjon. A Vörös Postakocsival kezdődött, elég nehéz volt először is elhelyezni, mert azt mondták, hogy micsoda könyv az, az nem lehet jó könyv, ami nem jelent meg, maga az író már olyan régen halott. A fordításban az volt a legnehezebb, fizikai feladat volt, hogy az ember Krúdyval párhuzamosan igyon elég bort, hogy belekerüljön a Krúdys mondatok fordulataiba, de közben tudjon fordítani is. Akkor lefordítottam Mészöly Miklósnak az Atléta halálát, aztán az Ember tragédiáját most két évvel ezelőtt, amit Klagenfurtban játszottak. Ebben a szobában, ahol itt ülök elég sok magyar író megfordult. Ha Bécsbe jönnek, sokan meglátogatnak, vagy újonnan megjelent könyvet küldenek, kéziratot küldenek és megkérnek arra, hogy megpróbáljam elhelyezni. Ez néha sikerül, néha nem. Emlékszem például a nagy nemzetközi PEN-kongresszusra, ahol Illyés Gyulát, Déry Tibort, Keresztúri Dezsőt, Boldizsár Ivánt és más barátokat is megismertethettem a kancellárral. Nagyon jó beszélgetések lettek, és talán olyan beszélgetések, amiknek valami más következményük is lett az osztrák-magyar kapcsolatokra. Azt hiszem, hogy nincs értelme annak, hogy nemzedékekről beszéljünk, mert a magyar irodalom, minden különbözőségek ellenére is, egy nagy egység. Negyven éves korom körül gondolkoztam azon, hogy valamit abból az életből kell csinálni, ami az én életem, és ha már egy ilyen kentaur lettem, egy ilyen magyar-osztrák vegyes figura. Akkor ennek megfelelője volna egy folyóirat, amely nemcsak magyar-osztrák folyóirat, hanem egy Duna-medencés folyóirat, egy régi ifjúkori álom volt ez. Így alapítottuk meg a "Pannóniát" tizenhárom évvel ezelőtt. S itt kezdtük csinálni a folyóiratot, először osztrákok és magyarok együtt. A magyar szerkesztőséget Nemes János vezeti Budapesten. Azután csatlakoztak hozzá egyre többen, egyre több országból. Jugoszláviából Ivan Ivanyi az ottani írószövetség főtitkára segít, Bulgáriában Doncsev, egy nagyon jó író. Aztán Lengyelországgal vannak jó kapcsolatok, Trieszttel. Kelet-Berlinből Stephan Hermlin, Nyugat-Berlinből Meckl, kitűnő fiatal költő, Szovjetunióban Csingiz Ajtmatov tartozik a szerkesztőbizottsághoz." Sinowatz kancellár már korábbi tisztségeiben is szívügyének tekintette a folyóiratot. Bécsben Fred Sinowatz alkancellár, kulturális miniszter méltatta a Pannónia szerepét Ausztria és Magyarország kulturális értékeinek kölcsönös megismertetésében, hivatkozva a hagyományokra. [Szerkesztőség szinkron]: "- Ez a Pannóniának a dupla száma lesz, hármas-négyes, a kultúrfórumra. - Nézd! Úgy gondoltuk, meg is beszéltük már a miniszterrel, Ungarn und Europa, Magyarország és Európa és a Boldizsárnak, Boldizsár Ivánnak. A kis népek nyelvének a jogai." Ami a szerkesztő bizottság ülésén még csak terv volt, azóta valóra vált: a Pannónia angol, orosz, francia, spanyol és magyar melléklettel eljutott a budapesti kulturális fórum résztvevőihez. [Sebestyén György író, szinkron]: "Az írónak a kiadó a legtermészetesebb munkatársa, Illyés könyve a Roetzernél jelent meg Eisenstadtban, aki azért is fontos szerepet játszik, mert ő vállalta a Pannónia kiadását egy olyan időben, amikor semmi más nem volt itt, mint egy ötlet, mint egy szellemi program, de se pénzünk erre nem volt, se bizonyosság nem volt arra, hogy ez a vállalkozás sikerülni fog. És azt hiszem, más könyvek kiadásában is sokat tesz ott a határon éppen a magyar írók megismertetése érdekében és az osztrák irodalom közvetítésére is." A kétoldalú kapcsolatok egyik építőmestere volt Bruno Kreisky, aki kancellárként így nyilatkozott [szinkron]: "A Magyarország és Ausztria között kialakult valóban különleges kapcsolatok olyan jelentőséggel bírnak, amelyek túl nőttek a két ország földrajzi határain. Ausztria és Magyarország bebizonyította, hogy az egykori feszültségek ellenére, két eltérő politikai rendszerű ország képes jószomszédi viszonyt fenntartani. Úgy gondolom, hogy ez egész Európában kedvező benyomást keltett. Minden további eredmény és előny ebben a jó klímában válhat termékenyebbé és ennek annyian örülhetünk. Tovább fejleszthetjük a mindkét ország előnyére szolgáló gazdasági kapcsolatokat is. Együttműködésünket, amely még sohasem volt ilyen törésmentes a két nép történelmében, a magam részéről igen pozitívnak tartom." A kulturális fórum egyik vitatémája, éppen magyar kezdeményezésre, a kis nyelveken alkotók hátrányának, viszonylagos elszigeteltségének csökkentésével foglalkozik. A kontinensünkön elterjedtebb német nyelvhez kötődő osztrák kulturális élet s ezen belül jelentős elemként a Pannónia folyóirat, másokkal együtt, jó eshetőséget nyújthat nemzeti értékeink jobb megismertetésére a világban, s Európában.

Kivonatos leírás: