1989. május
Magyar Filmhíradó20.
Marosán György portréja 2795 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Történelmi arcél: Marosán György (Szerkesztette: Nyáry Gábor Munkatársak: Gorbói Tamás, Ónodi G. György, Borsodi Ervin, Kiss I. György, Kátai Róbert)
Elhangzó szöveg: Legújabb kori történelmünk egyik vitatott egyénisége az egykori szociáldemokrata pártvezető, id. Marosán György. A felszabadulást követő koalíciós évekről ma már sokat tudni, kivéve talán az ún. pártegyesítés kérdését. Tény, hogy az SZDP akkori vezetői hitet tettek a két munkáspárt szoros együttműködése mellett, ám pártjuk önállóságát nem kívánták feladni. Széles az út, ketten is elférünk rajta. Fogalmazta meg Szakasits Árpád, az SZDP főtitkára. Hogy az együttműködésből végül összeolvadás lett, abban oroszlán része volt a kommunista vezetőkkel szoros kapcsolatot tartó Marosánnak. 1948 tavaszán Szakasits távollétében elfogadtatta pártja vezetőivel a kommunistákkal való egyesülés gondolatát. [Marosán György szinkron]: "Engemet egy ilyen szociáldemokrata árulónak tekintettek, aki eladta a Szociáldemokrata Pártot a Kommunista Pártnak. Ami Magyarországon végbement, nagyon helyesen, nem hiba nélkül, de alapvetően jól. Ugyanaz végbement a népi demokratikus országokban is." Valójában a Rákosi klikket hatalomra jutó szalámipolitika döntő mozzanata volt ez a pártfúzió, amit Szakasits egyszerűen puccsnak minősített, ám kényszerűségből hamarosan elfogadott. Szinte a beolvasztás másnapján megindultak a tisztogatások. [Részlet az UMFI Magyar Filmhíradó 1948. szeptemberi számából, Farkas Mihály szinkron]: "Egyesek azt állítják, hogy a határozatot azért hoztuk, hogy kizárjuk a pártból a volt szociáldemokratákat. Azt is híresztelik, hogy akit kizárunk, az elveszti az állását, nem lesz megélhetési lehetősége. Mindez elvtársak, szemenszedett hazugság!" Farkas Mihály azonban hamarosan egy egészen más politika mellett tette le a voksát. Rövidesen börtönbe ült a hajdani szociáldemokraták egész vezérkara, köztük Marosán is. 1956 tavaszán szabadult és ismét tagja lett az MDP legfelső vezetésének. Novemberben az elsők között csatlakozott Kádár Jánoshoz. A párthierarchia második embereként ő felügyelte a hadsereget, a rendőrséget és az igazságszolgáltatást. Talán nem túlzás azt állítani, szerepe ismét meghatározó volt, ezúttal az új rendszer konszolidálásában. Nem sokan akadtak akkoriban, akik ki mertek állni a munkások elé. Többnyire a szónoki tehetségéről közismert Marosán vállalta ezt a hálátlan szerepet. [Részlet a Magyar Filmhíradó 1958. novemberi számából, Marosán György szinkron]: "No kedves ellenségem, ha itt vagy, kedves reakciósom, ha itt vagy, gyere ide, mutass nekem egy kapitalista, demokratikus országot, akinek van bátorsága 107 ezer helyen jelöltetni képviselőt vagy tanácstagot a világon! (…) Együtt éltünk a néppel, és most is úgy élünk, ahogy vezetőknek és párttagoknak élni kell, szoros, szépíthetetlen kapcsolatban a dolgozók milliós tömegeivel." 1962-ban vélt vagy talán valós sérelmei miatt különös bojkottba kezdett. Nem jelent meg hivatalában. 1965-ben a pártból is kilépett és csupán 1972-ben a hírhedt visszarendeződés évében lépett be újra. Azóta emlékiratain dolgozik. Könyvei bestsellernek számítanak. Legújabb művében sajátos nézőpontjából ábrázolja az 56-os eseményeket.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1989_20-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem