Inzertszöveg:
Vegyesvállalatok sikerei (Szerkesztette: Gorbói Tamás Munkatársak: Szitányi lászló, Szabó D. Pál, Zalányi Ferenc, Mester József, Varjasi Tibor, Csöke József, Kátai Róbert)
Elhangzó szöveg:
Íme, a forint! Ám vállalatainknak inkább ebből kellene minél több. A külföldi tőke becsalogatását azonban évekig megakadályozták a politikai görcsök és a kölcsönös bizalmatlanság. Pedig a kooperációk és a vegyesvállalatok nélkül elképzelhetetlen a gazdaság ósdi szerkezetének az átalakítása. A Csepeli Szerszámgépgyár igazgatója, dr. Tóth Péter egy sikeres sztoriról beszél [szinkron]: "A Csepeli Szerszámgépgyártó Részvénytársaságban az elmúlt évtizedekben is arra törekedtünk, hogy olyan gyártmányokat állítsunk elé, ami a külföldi partnerek elismerését, igényeit is kielégíti. Elsősorban minőség szempontjából, a határidők tartása és a folyamatos fejlesztés, amit a tőkés kooperációs partnerekkel együtt tudtunk biztosítani. Az utóbbi években a gyár dinamikusan fejlődött, megkétszerezte a tőkés exportját és árbevételét." Tehát a közhiedelemmel szemben a magyar ipar is képes világszínvonalon gyártani? Úgy tűnik igen, ha igazi piaci körülményeket kényszerítenek rá. A Caola vezérigazgatója, Baktai György, szintén sikerről beszél [szinkron]: "Két alapvető feltételt kell megtalálni. Az egyik A kölcsönös előnyök elve, a másik pedig olyan emberi kapcsolatoknak a kialakítása, amely biztosítja a bizalmat. Több mint 20 éve kezdtük meg a licensz kapcsolatok kialakítását, a reform után megindítottuk az innováció teljes láncolatát, amely kutatásból, fejlesztésből, értékesítésből és marketingből áll. Ma már 10 vállalattal tartunk fenn kapcsolatot, 80 féle terméket állítunk elő, legfontosabb partnereink a Beiersdorf, a Schwarzkopf, a Henkel, mérlegelni kell azt, hogy szabad-e a vállalatot egy tál lencséért értékesíteni, vagy nem. Az új törvények biztosítják azt a jogot, amely módot és lehetőséget ad a vállalatnak az átalakulásra." Egy holland-magyar mezőgazdasági kft. ügyvezető igazgatója, Hernádi Ottó [szinkron]: "A vegyesvállalat holland részről azért volt érdekes, mert az az a jogi forma, amivel ma Magyarországon a legtöbbet el lehet érni. Rögtön létrejött a vegyesvállalat, amikor a magyar kormány, a jogszabályok ezt létrehozták." A kft. minden évben a Margitszigeten rendezi meg virág bemutatóját, a Fővárosi Kertészeti Vállalattal közösen. A látványban gyönyörködő látogatókat inkább a szépség, a gazdasági szakembereket viszont az anyagi siker ragadta meg. S bár a hasznot hozó termék ezúttal mulandó szépség, a bevétel állandó nyereséget biztosít. És lám, ahol a tőke jó táptalajt talál, oda szívesen jön.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1989_38-01