Elhangzó szöveg: Amikor 1988 őszén újjáalakult a Magyar Cserkésszövetség, jó esetben is értetlenség fogadta az úgymond maroknyi nosztalgiázó öregúr kezdeményezését. Hiszen, aki egyáltalán emlékezett még erre a fogalomra, egy végletesen militarizált, irredenta, - ahogy mondani szokták - reakciós mozgalommal azonosította az árvalányhajas boglárral és liliommal ékesített nagykalapos cserkészeket. Pedig ez a századunk első évtizedében kibontakozó közösségi szervezet csupán a II. világháború felé sodródó ország hivatalosságának nyomására vállalt sok tekintetben valóban negatív politikai célokat. Talán nem véletlen azonban, hogy az 1946-ban születő úttörőmozgalom nem csupán külsőségeiben másolta szinte a végletekig a betiltott cserkészetet, de a mozgalom erkölcsi, nevelési eszményeinek javát is magáévá tette. "Az ifjúság ügyes és lelkes vezetők alatt felkerekedik, s kivonul a négyöt emeletes palotabörtönök lelketlen, virágot hervasztó tömbjei közül, áttelepszik az erdők egészséges miliőjébe. Diáktársadalmat szervez, s éli a maga független életét." - fogalmazta meg már 1913-ban egy lap a cserkészet alapgondolatát: a gyermek fejlődése szempontjából meghatározó önként vállalt kisközösséget, amely romantikával, igazi játékkal teli gyermekvilágot igért. Noha valláserkölcsi alapon állt, nem tekintette magát az egyház szervezetének. A cserkészparancsnok személyiségét mindig is meghatározónak tartották, hiszen ő az, aki a gyerekek társaságából igazi közösséget formái. A cserkészetet Klebelsberg Kuno, a 30-as évek vallás és közoktatási minisztere éppen azért nevezte a korszak legnagyobb pedagógiai mozgalmának, mert nem hangzatos frázisokkal próbált hatni, hanem eleven példaadással nevelt. Tömegeket sohasem tudott és akart mozgósítani. A ma újjászülető cserkészcsapatok is igencsak kis közösségek. De valódiak, s lehet, hogy erre van szükség.

Kivonatos leírás: