1957. február
Magyar Sporthíradó2.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Sporthírek (összeállították: Berek Oszkár, Borsodi Ervin, Knoll István, Kovács Ferencné)
Elhangzó szöveg: A spanyolországi nemzetközi futballtornára készülő ifjúsági válogatottunk iszapbirkózásnak is beillő edzőmérkőzést játszik az ETC csapatával. A széthullott ifjúsági válogatott helyébe lépő, ismeretlen nevekből álló ificsapat még ilyen körülmények között is mutogatja oroszlánkörmeit. Bemutatjuk Virágot, a jövő nagy kapusát. Az ellenfél itt 1:0-ra győzött. Reméljük, Spanyolhonban másképp lesz! Cselgáncstanfolyamon, a moszkvai Elektromos Főiskola tornatermében. Oleg Kostyuk tehetséges tanítványnak bizonyult, ezért edzője benevezte a moszkvai versenyre. Húszperces küzdelem után legyőzte ellenfelét és elnyerte a büszke sportmesteri címet. Az Eisenachi Autógyár csapata – fehér mezben – mérkőzik a rostocki Empor együttesével. A rostockiak fölénye már az első percekben megmutatkozik. A 17:15-ös eredmény ötödször emelte a rostockiakat a bajnokok sorába. Az angol nehézsúlyú bajnok Peter Waterman Frank Johnsonnal a birminghami szorítóban. A 28 éves Johnson megpróbálja kiütni ellenfelét. Waterman a harmadik menetben térdre is esik, azonban még kiszámolás előtt folytatja a mérkőzést. Erős ütése Johnson szemét éri – tántorogva védekezik, a mérkőzést nem tudja folytatni. Győz Waterman. Csehszlovákia. Száraz síoktatás az ostravai Baník tornatermében. Horák professzor segédeszközei kitűnően fejlesztik a rugalmasságot. Ugyanazokat a mozdulatokat végzik a tanulók, mint a havon, síléccel. A jó előkészítés sikereit igazolja, hogy az első havas gyakorlaton már nehéz terepen is lesiklanak a fiatal síelők. Nemzetközi autóverseny az Argentin Nagyíjért. Fangio átsuhan a rajtvonalon, mögötte a francia Behra és az argentin Menditegny (sic!). Fangio óránkénti 130 km-es sebességgel száguld Maserati típusú kocsijával. Ezzel megjavította tavaly felállított világrekordját és megszerezte az idei világbajnoki címet.
Kivonatos leírás: Kiegészítés: Juan Manuel Fangio, Jean Behra, Carlos Menditeguy (autóversenyzők).
Kapcsolódó témák: sporthíradó
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1957_02-04

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem