1958. szeptember
Magyar Sporthíradó9.
Nemzetközi kerékpárverseny a Várban 1907 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Újra a Várban… (összeállította: Csőke József, Fellegi Tamás, Janovits János, Knoll István, Kovács Ferencné, operatőr: Knoll István, Megyer Tibor)
Elhangzó szöveg: A legjobb bolgár kerékpárversenyzők és a Varsó – Berlin – Prága Békeversenyen győztes szovjet csapat tagjai is indultak, Kapitanovval az élen, a Várban rendezett nagy versenyen. Az ötvenfőnyi mezőny hatalmas iramban vágott a húszkörös, nyolcvannégy kilométeres távnak. A változatos, hosszú emelkedőkkel és éles kanyarokkal teli pálya nehéz próba elé állította a versenyzőket. Kezdetben még szorosan együtt haladt a mezőny, de az első kör után kialakul az élboly, a legjobb szovjet, bolgár és magyar versenyzőkből. Az egyik emelkedőnél a szovjet csapat edzője taktikai utasításokkal segíti versenyzőit. A négykörönkénti részhajrá hirtelen szökésekre, bátor versenyzésre késztette a versenyzőket. A haranggal az egyes részhajrákat jelzik. A versenyzők közel negyven kilométeres átlagsebességgel róják a köröket. Az utolsó részhajrát a bolgár Krisztov nyerte. De az összetett verseny győztese a részhajrában legtöbb pontot szerző szovjet Melihov. Második: honfitársa, Kapitanov, harmadik a bolgár Krisztov.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: sporthíradó
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1958_09-03

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem