Inzertszöveg:
Sportnap Csehszlovákiában (Munkatársak: Csőke József, Fifilina József, Hollósy Tiborné, Nádasi László, Solymosi Norbert, Szalay Péter, Szűcs Péter)
Elhangzó szöveg:
Elkészülni, vigyázz, rajt! "Belépés nem csak tornacipőben" a csehszlovákiai Eden Slavia sportközpontjában. Családi sportnap, sok ötlettel és vidámsággal. Vasárnap a szabadban együtt sportolnak a csemeték és szüleik, sőt még a nagypapák és a nagymamák is. Igazi futóverseny kicsiknek, valódi rajtszámmal és ehhez illő tempóban. Csak a célvonal ne lenne olyan messze! Igaz, kis 67-es? Most pedig az apuka vizsgázik! Dekázás pingponglabdával futás közben, nem is olyan könnyű dolog. Ki lehet próbálni! Úgy látszik, az anyukának egy kicsit jobban megy! No lám, még a söröshordó is előkerült, nincs is jobb kellék annál gurítóversenyhez. Ez pedig nem mozgófilm, hanem célba dobás mozgó filmesdobozra. A gumiabroncsot persze sokkal könnyebb eltalálni, még ha a célzó nem is túlságosan gyakorlott. Nehéz szám a gólyalábon járás, igazi egyensúlyozó vizsga, persze egy kis szülői segédlettel. A farönknek nincsen szárnya; erő és ügyesség nélkül nem repül messzire, de ez a fiatalember úgy látszik derekasan felkészült. Még az édesapjának is jól bele kell húznia, hogy ne maradjon szégyenben. Ez pedig már a befejező szám: a nagy családi futás! Vannak, akik még jelmezt is öltöttek, mások meg ősrégi tűzoltó készüléket vontatnak, de a legkönnyebb persze azoknak, akik az apuka nyakába ülhetnek. És itt a vizesárok! Sokan nem ússzák meg szárazon, de se baj, tovább futnak. Ó, csak nem történt baj? Orvost, mentőt sebesen! Ne tessék megijedni, ez csak móka, a vidám sportnaphoz tartozó tréfa. Még ez is jól sikerült!
Kivonatos leírás:
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1979_04-04