1946. május
Mafirt Krónika26.
Május 1-i felvonulás Budapesten 25394 megtekintés, 0 hozzászólás, 33 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:
1

Adatlap

Inzertszöveg: Készítette: Berendik István, Icsey Rudolf, Nagy László, Zólyomi Gyula
Elhangzó szöveg: Május elseje, a szebb világért küzdő dolgozó nép harcos ünnepe. Ez jutott kifejezésre a második szabad májusban. Ilyen hatalmas méretű felvonulást, ilyen egységes akarattal történt tömegmegmozdulást, ilyen pompás ünnepséget még nem látott Budapest. Nyolcórás csodálatos felvonuláson tüntettek a tömegek a demokrácia, a munkásegység és a munkás-paraszt szövetség mellett. Az első között meneteltek a magyar szabadságharcos partizánok, akik a háborúban fegyverrel, most pedig munkájukkal küzdenek a demokráciáért. Majd a gyárak, üzemek, pártszervezetek dolgozói és a kerületek lakossága következett. Budapest dolgozói követelték a márciusi ígéretek haladéktalan teljesítését, hitet tettek a magyar-szovjet barátság és a magyar béke mellett. A tömegek nem csak látták, hanem önmaguk alkották a menetet. Önmaguk adták az ötlete a színt, az erőt, a szépséget hozzá. A dolgozók a város különböző részeiből az Andrássy úton át vonultak a Hősök terére. A menet elsőnek a Köröndön elhelyezett Szabad szakszervezeti emelvény előtt vonult el, ahol Kossa István főtitkár a bolgár szakszervezetek képviselőinek társaságában üdvözölte a dolgozókat. "A Szakszervezeti Tanács nevében köszöntöm a Vörös Csepel dolgozóit, a magyar szakszervezeti mozgalom leghűbb katonáit. Vörös Csepel vezet a harcban, Vörös Csepel vezet a munkában." Az emberhullám szünet nélkül hömpölygött. Külön csillogást és fényt jelentettek benne az asszonyok és a gyermekek tízezrei, soraik élén sok száz gyermekkocsival. Pár házzal arrébb Tildy Zoltán köztársasági elnök erkélye alatt vonultak el a tömegek. A Magyar Köztársaság elnöke hitvesével együtt fogadta a szívből jövő ünneplést. A Hősök teréhez érkezve egyre nőtt a tömeg lelkesedése. Szűnni nem akaró ünneplésben részesítették a Millenniumi Emlékmű előtt felállított dísztribünön lévő munkásvezetőket. Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, és Veres Péter, a Nemzeti Parasztpárt elnöke álltak az emelvény elején. [Rákosi Mátyás:] "Meleg üdvözletem küldöm Nagy-Budapest május elsején tűntető dolgozóinak a második szabad május alkalmával." [Szakasits Árpád:] "Köszöntöm Budapest dolgozó népét, akik ezt az új magyar demokráciát minden erejükkel és mindenkivel szemben megvédelmezik." Egymás után vonultak el előttünk a gyárak, üzemek, a kerületi, pártszervezetek dolgozói. Ott látjuk az értelmiségi egyesületeket is, a Győrffy-, Petőfi-, Eötvös kollégistákat is, ami bizonyítja, hogy az értelmiség megértette a dolgozók hívó szavát. A felvonulás után sem fejeződött be az ünnepély. Az Állatkertben ebédet kaptak a gyermekek. A Cukrászok és Mézeskalácsosok Szakszervezete kétszáz dolgozó gyermekét látta vendégül. A Millenáris sportpályán különböző bemutatókat rendeztek. A magyar munkásság forró ünnepén bebizonyosodott, hogy lelkesedéssel és meggyőződéssel sok akadályt le lehet győzni. A Városligetben igen gazdag, változatos műsor szórakoztatta az ünneplő dolgozókat. A liget területét kerületekre osztották fel. A Munkás Kultúrszövetség rendezésében számos színjátszó csoport, zenekar, dalárda gyönyörködtette Nagy-Budapest dolgozóit. A Városligeti tó betonján tömegtáncra perdült a sokaság. A késő éjszakai órákig szólt a zene, csengett a kacagás, állt a bál. Budapest dolgozó népe tanújelét adta egészséges élni akarásának és törekvésének, hogy a demokrácia útjáról soha többé senki le nem téríthesse.
Kivonatos leírás: Feldíszített gyárkapu nyílik. Munkások vonulnak ki zászlókkal, transzparensekkel. "1946 Május 1 Csepel" feliratú transzparens. A Richter Gedeon, az Albus dolgozói. Motorosok, biciklisták. A Magyar Partizánok Bajtársi Szövettsége vonul. A Szabad Föld, Szabad Nép vonulói. Néptáncosok egy teherautón. Szamarak húzzák az egyik feldíszített kocsit. Vasutasok. A Kistext és a Dreher dolgozói. A különféle szakszervezetek transzparensei. Rákosi a tribünről integet. A tömeg rendezett sorokban érkezik meg a Hősök terére (totál). A háttérben a Vajdahunyad vára. Hősök tere tribünje a vezetőkkel: Szakasits Árpád, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Veres Péter, Vas Zoltán, Rajk László a tribünön. Rákosi Mátyás köszönti a felvonulókat (szinkron). Mafirt dolgozók a menetben. Szakasits Árpád köszönti a felvonulókat (szinkron). Nagy Imre a tribünön. Pollákné Stern Szerén, Szakasits Árpádné, Schiffer Pál Szakasits mögött, előtérben gyermekei. Rajk László a tribünön, tapsol. Erdei Ferenc, Gerő Ernő, Veres Péter, Rákosi Mátyásné, Szakasits Arpádné, Gerő Ernőné egymás mellett a tribünön. A tribün előtt elvonuló menet. Repülők a Hősök tere felett, léggömbök a levegőben. Vidámpark május elsejei ünneplő közönséggel. Népünnepély a Városligetben. Gyermekek uzsonnáztatása, Pollákné Stern Szerén a gyermekek között. Sportbemutató a Millenárison: felvonuló sportolók zsúfolt tribünök előtt, tornabemutatók, atlétika, labdarúgó-mérkőzés. Városliget, Széchényi fürdő előtti szabadtéri színpad műsora. Óriáskerék, hajóhinta, elvarázsolt kastély, stb. Mutatványosok szórakozó közönséggel. Városligeti tó betonján utcabál.
Kapcsolódó helyek: Magyarország, Budapest
Nyelv:magyar
Kiadó:Magyar Filmipari R.T.
Azonosító:mafirt_kronika-026-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem