1946. május
Mafirt Krónika27.
A Magyar Partizánszövetség emléktáblájának avatása 7722 megtekintés, 0 hozzászólás, 2 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Készítette: Zólyomi Gyula, Berendik István
Elhangzó szöveg: A Mártírok útján lévő katonai fogház falán a Magyar Partizánszövetség nagygyűlésének első napján kegyeletes ünnepség keretében leleplezték az ellenállási mozgalom és a Magyar Kommunista Párt két évtizedes harca vértanúinak emléktábláját. Az ünnepségen Kővágó József, Budapest polgármestere és Nonn György, a partizánok szónoka beszélt. Másnap délelőtt a partizánkongresszus résztvevői a Szabadság téri szovjet emlékműnél rótták le kegyeletüket szovjet bajtársaik emléke előtt. Az ünnepi beszédet Kossa István, a képviselőház alelnöke mondotta. Beszédében többek között kifejtette, hogy a magyar népnek újra van reménye, hogy visszatérhet a szabadságszerető népek közé, s ebben a legnagyobb érdemük a magyar partizánoknak van, akik tettükkel a magyar becsület megmentői voltak. A beszéd elhangzása után a spanyol Nemzetközi Brigád nevében Rajk László belügyminiszter, majd utána külföldi partizándelegátusok koszorúzták meg az emlékművet. A kongresszus záróülésén, amelyet a Városi Színházban tartottak, [vonultak fel a partizánok. Ott] felolvasták Tildy Zoltán köztársasági elnök nagy hatású üzenetét is.
Kivonatos leírás: Magyar zászlók a katonai fogház (Mártírok útja) épületén. Tömeg az épület előtt. Az emléktábla leleplezése. Katonák tisztelegnek. Kővágó József polgármester majd Nonn György beszél. A Szabadság téri szovjet emlékmű koszorúzási ünnepsége. Katonai tiszteletadás. Katonazenekar zenél. Tisztelgő katonák. Kossa István, a képviselőház alelnöke beszél. Rajk László koszorút helyez el az emlékműnél. Városi Színház homlokzata filmplakáttal (Napkeleti szerelmesek). Partizánkongresszus záróünnepség a Városi Színházban.
Kapcsolódó témák: megemlékezés, ünnepség
Szakmai címkék: partizánok
Kapcsolódó helyek: Magyarország, Budapest
Nyelv:magyar
Kiadó:Magyar Filmipari R.T.
Azonosító:mafirt_kronika-027-08

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem