1946. augusztus
Mafirt Krónika33.
Ünnepségek a kommunista vértanúk emlékére 9751 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Készítette: Zólyomi Gyula
Elhangzó szöveg: A magyar népszabadság vértanúinak emlékét ünnepelte a főváros és az ország. Ságvári Endrének, az Ellenállási Mozgalom, Gestapo-pribékek által kivégzett hősének emléktábláját leplezték le a Budakeszi úton. A Magyar Kommunista Párt másik két vértanújának, Sallai Imrének és Fürst Sándornak hősiességét is emlékoszlop hirdeti, kivégzésük helyszínén, a Gyűjtőfogházban. A székesfőváros díszsírhelyen helyezte örök nyugalomra Sallai Imre, Fürst Sándor, Rózsa Ferenc, Schönherz Zoltán és Ságvári Endre földi maradványait. A vértanúk emlékét méltatták a Magyar Kommunista Párt nevében Rajk László belügyminiszter, a kormány képviseletében Nagy Ferenc miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt részéről Szakasits Árpád miniszterelnök helyettes, a főváros nevében pedig Bechtler Péter alpolgármester.
Kivonatos leírás: Budakeszi úti Nagy cukrászda kertje ünneplő közönséggel, zászlókkal. Az emléktábla leleplezése. Emléktábla: "Itt esett el 1944. július 27.-én a fasiszta elnyomókkal vívott fegyveres harcban Ságvári Endre, a magyar ifjúság szabadságharcosa, élete és halála." Fiatalok megkoszorúzzák az emlékhelyet. A Gyűjtőfogház udvara. Katonai díszőrség. Az MKP jelvénye. Ries István a képen. Obeliszk a Gyűjtőfogház udvarán: "A szabadság eszméjéért e helyütt halt mártírhalált 1932. július 29. Sállai Imre és Fürst Sándor" felirattal. Megkoszorúzzák az emlékművet. Kádár János az emlékezők között. Gyászünnepség a Kerepesi úti temetőben. Sallai, Fürst, Rózsa, Schőnherz, Ságvári hamvai egy koporsóban, a koporsót vállukon viszik: Rajk, Gerő, Farkas, Kádár János, Péter Gábor. Nagy Ferenc és Tildy Zoltán a gyászolók között. Gyászoló közönség. Rajk László, Nagy Ferenc, Szakasits Árpád, Bechtler Péter alpolgármester beszél. Sírfelirat: "A magyar szabadságért: Sallai Imre Fürst Sándor Rózsa Ferenc Schőnherz Zoltán Ságvári Endre. A Magyar Kommunista Párt vértanúi." Gyászoló közönség.
Kapcsolódó témák: megemlékezés, ünnepség
Szakmai címkék: kormányfő, kormány
Kapcsolódó helyek: Magyarország, Budapest
Nyelv:magyar
Kiadó:Magyar Filmipari R.T.
Azonosító:mafirt_kronika-033-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem