1947. április
Mafirt Krónika62.
Rohambrigádok állítják helyre az ároktői templomtornyot 9369 megtekintés, 0 hozzászólás, 13 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Készítette: Purczel Miklós
Elhangzó szöveg: Ároktő község plébánosa kéréssel fordult Rákosi Mátyáshoz, hogy a Kommunista Párt más községekben oly szép eredményeket felmutató rohambrigádjai kijavítsák az erősen megrongált ároktői templomot is. A Beszkárt rohammunkásai készséggel tettek eleget a kérésnek, és rövid idő alatt sikerült újjáépíteni a sérült templomtornyot. Zeneszóval és zászlók alatt vonul a lakosság az első istentiszteletre. Bihari János plébános hálás szavakkal megköszöni a Kommunista Pártnak és a Beszkárt dolgozóinak példaadó munkájuk gyümölcsét. A munkások nevében Balog József, a Beszkárt párttitkára, örömének ad kifejezést, hogy munkájukkal hozzájárulhattak a falu és város közösségének nagy ügyéhez.
Kivonatos leírás: Ároktő utcája lovaskocsival. Gólya ül fészkében egy kéményen. Gyerek húzza meg a templom harangját. A templom épülete (külső). A helyiek gyülekeznek. Fúvószenekar vonul fel. Az újjáépített templom, az első misére igyekvő hívők, munkások, ünneplő közönség. Bihari János plébános köszönő beszéde; Balog József párttitkár beszél a falujárók nevében.
Kapcsolódó témák: vallás, egyház
Szakmai címkék: újjáépítés, rohammunka, munkásság
Kapcsolódó helyek: Magyarország, Ároktő
Nyelv:magyar
Kiadó:Magyar Filmipari R.T.
Azonosító:mafirt_kronika-062-04

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem