1947. május
Mafirt Krónika68.
A Magyar Vasúti Forgalmi Autóbusz avatóünnepsége Debrecenben 3014 megtekintés, 0 hozzászólás, 3 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Készítette: Zólyomi Gyula
Elhangzó szöveg: Repülőgépen érkezett Debrecenbe Gerő Ernő, a Magyar Vasúti Forgalmi Autóbusz avató ünnepségére. Fóthy Kálmán, a Vasútforgalmi vezérigazgatója megköszönte a miniszter támogatását, amellyel lehetővé tette a Franciaországban gyártott gyönyörű autóbuszok megvásárlását. Gerő Ernő válaszában hangsúlyozta, hogy szívesen igénybe veszünk az újjáépítéshez külföldi kölcsönt, ha annak nincsenek politikai feltételei. A miniszter az ünnepség résztvevőivel végigjárta a vállalat sok háborús kárt szenvedett, de részben már újjáépített javítóműhelyeit és kocsiszínjeit. Az ünnepséget a dolgozóknak a miniszter tiszteltére rendezett díszebédje zárta be. A debreceni sportpályán zajlott le a vasutasok és postások nagygyűlése. Gosztonyi Sándor MÁV üzletigazgató megnyitó szavai után Gerő Ernő nagy hatású beszédben mutatott a hároméves terv célkitűzései között a dolgozók életszínvonalának emelésére és a munkanélküliség megszüntetésére, végül a vasutasoknak és postásoknak fizetésemeléssel és természetbeni juttatásokkal való megsegítésére.
Kivonatos leírás: Debrecen látképe madártávlatból. Az MVF embléma egy autobuszon. Gerő Ernő és Fóthy Kálmán vasútforgalmi vezérigazgató. Új autóbuszok sorban egymás mellett. Gerő Ernő beszél nagyszámú hallgatóság előtt. Taps. Autóbusz belülről. Gerő megtekinti és a, javítóműhelyt. Díszebéd Gerő Ernő tiszteletére. Postás sporttelep Debrecenben; nagygyűlés a sportpályán. Gosztonyi Sándor MÁV üzletigazgató, majd Gerő Ernő beszél. Közönségképek. Debreceni nagytemplom.
Kapcsolódó témák: megemlékezés, ünnepség, Közlekedés
Szakmai címkék: vasút, újjáépítés
Kapcsolódó helyek: Magyarország, Debrecen
Nyelv:magyar
Kiadó:Magyar Filmipari R.T.
Azonosító:mafirt_kronika-068-03

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem