1948. január
Mafirt Krónika105.
A Balkáni Ifjúsági Tanács budapesti konferenciája és utazása Sándorfalvára 5613 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Készítette: Illés György
Elhangzó szöveg: Megérkeztek a balkáni ifjak a délkelet-európai államok ifjú kiküldöttei, budapesti konferenciájukra. A Balkáni Ifjúsági Tanács, amely Jugoszlávia, Bulgária, Görögország, Románia, Albánia, Trieszt és Magyarország több millió demokratikus ifját fogja össze, elismerte a magyar demokrácia és az ifjúság eredményeit akkor, amikor egyhangúlag Magyarországot bízta meg a konferencia rendezősével. A felszabadulás óta nem volt még Magyarországon nemzetközi találkozás, amelyen ilyen sok ország képviseltette magát. A nemzetközi küldötteket fogadásuk után szállásukra vezették, majd másnap konferenciára ültek össze, amelyen Tildy Zoltán köztársasági elnök, a kormány több tagjával is részt vett. A konferencia célja az antifasiszta háborúban kiharcolt béke megőrzése és hogy a minden szabadságszerető nép ügyéért küzdő görögök mögé sorakoztassa Délkelet-Európa fiatalságát. A balkáni ifjak tanácskozásaik után Sándorfalva községbe utaztak a parasztság és parasztifjak életének tanulmányozására. Juhász Antal igazgató-tanító a nép nevében, Bozóki Ferenc az ifjúság nevében üdvözölte a nemzetközi küldötteket. Meglátogatták az újgazdák gazdaságát és szívélyes baráti hangon életkörülményeik után érdeklődtek.
Kivonatos leírás: Vonat érkezik a Nyugati pályaudvarra. Virággal köszöntik az érkező fiatalokat a pályaudvaron. A küldöttség távozik a pályaudvarról. Fotósok fényképeznek a pályaudvar lépcsőjén. Integető népviseletbe öltözött lányok. A konferencia helyszínéül szolgáló épület zászlókkal díszítve. Érkeznek a meghívottak. Tildy Zoltán száll ki a gépkocsijából; a kapuban fogadják. Felszállás a buszra; érkezés Sándorfalvára. Sándorfalva helységnévtáblája. Fúvószenekar fogadja az érkezőket. "Sándorfalva ifjúsága üdvözli a Balkán Ifjúsági Tanács tagjait" felirat a községházán. Séta a faluban, beszélgetés a helyiekkel. Disznó, ló.
Kapcsolódó témák: nemzetközi esemény, államfő
Szakmai címkék: ifjúság, uralkodó
Kapcsolódó helyek: Magyarország, Budapest
Nyelv:magyar
Kiadó:Magyar Filmipari R.T.
Azonosító:mafirt_kronika-105-04

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem