1949. március
UMFI Magyar Filmhíradó53.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg:
Elhangzó szöveg: A komáromi Duna hídnál a békének, a nők szolidaritásának és összefogásának jegyében találkoznak a szlovák és magyar asszonyok. A Nemzetközi Nőnap alkalmával a világ minden részében szorosabbra fűzik soraikat a békeszerető asszonyok. A két népi demokratikus állam küldöttei a szovjet katonák emlékművét koszorúzzák meg. Budapesten a Sportcsarnokban gyűlnek össze a főváros asszonyai. A lelkes asszonytömeg előtt Jóboru Magda, a Nőszövetség főtitkára ismerteti a nők feladatait. Jóboru szinkron: "A demokrácia harcaiban megedződött, a szocializmus ügyéhez hű munkás- és parasztasszonyok foglalják el százával és százával állam apparátusunk és gazdasági életünk fontos posztjait. Ha mi asszonyok, akik az emberiség felét alkotjuk szilárdan és egységesen állunk ki a háborús uszítók ellen, nem lesz többé háború. Mi magyar asszonyok innen, a Nemzetközi Nőnapról üzenjük a világ minden asszonyának, hogy tudatában vagyunk a vállainkra nehezedő súlyos felelősségnek. Éppen ezért mindent megteszünk, hogy növeljük hazánkban a demokratikus és békeszerető asszonyok táborát. Éljen a világ békefrontjának vezetője a szocialista országok nagy vezére: Sztálin!"
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: Ünnepek
Szakmai címkék: nőmozgalom
Kapcsolódó helyek: Magyarország, Komárom, Budapest
Személyek: Jóboru Magda
Nyelv:magyar
Kiadó:Új Magyar Filmiroda
Azonosító:umfi-53-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem