1951. június
Magyar Filmhíradó24.
Előkészületek az aratásra a mezőfalvi gépállomáson 1976 megtekintés, 0 hozzászólás, 1 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Előkészületek az aratásra [Csőke József, Kerti Lajos]
Elhangzó szöveg: A mezőfalvi határban kövér kalászokat ringat a júniusi szél. A dúsnak ígérkező termés a gépállomás jó munkáját is dicséri. Most már rajtuk is múlik, hogy bőven kerüljön kenyér a dolgozók asztalára. A Minisztertanácsnak az aratás és cséplés végrehajtásáról hozott határozatát a mezőfalvi gépállomás dolgozói magukévá tették és hozzáláttak megvalósításához. Domanyek Antal brigádja élén az új arató-kévekötőgépet szereli össze. A kalászterelő biztosítja a minimális szemveszteséget. Ez a gép negyven ember helyett dolgozik. A gépállomás huszonegy cséplőgépe már kijavítva várja, hogy munkába indulhasson. Az a néhány gép, amelyen még kisebb javítás van, ugyancsak elkészül határidőre. A cséplőgép szíve a dob. Ezt javítja Libis Jancsi, a brigád legfiatalabb tagja, akiből aratásig gépkezelőt nevelnek a Domanyek brigád tagjai. Ez az utolsó próba, bejáratásra kész a cséplőgép. Ismét eggyel több készült el, hogy segítse az ember munkáját és hozzájáruljon a bőségesebb termés betakarításhoz.
Kivonatos leírás: Búzatábla Mezőfalva határában (a szélben tengerként hullámzó kalászok, az embermagasságú búzaszárak között sétáló, mosolygó tsz-tagok: fiatal férfi és nők)). Előkészületek az aratásra és cséplésre a helyi gépállomáson (traktorista nők HSCS traktoron, arató-kévekötőgép összeszerelésén dolgozó férfiak. Cséplőgépek ellenőrzése szalmatetős szín alatt (fiatal brigádtagok egy cséplőgép dobját javítják: fűrészelés, reszelés). Cséplőgép színhajtásának próbája "Jucika!!!" feliratú HSCS traktorral.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mfh-51-24-03

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem