1972. március
Magyar Filmhíradó11.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Harminc éve történt (Csőke József, Fifilina József)
Elhangzó szöveg: Az 1942-es márciusi filmhíradóból elevenítünk fel képeket: (szinkron: "Bárdosi László kormányának lemondása után a Kormányzó Úr Kállay Miklós doktor magyar királyi titkos tanácsost bízta meg kormányalakítással. A kormány tagjai az eskütétel után a miniszterelnökségi palotában.") Kállay miniszterelnök rádiószózatából: (szinkron: "Nézzétek a két nagy új világot. A fasizmust és a nemzeti szocializmust. Miért győztek? Mert megtalálták száz program között az egyik az olasz, a másik a német igazságot.") És ehhez nyújtott fegyveres támogatást a magyar uralkodó osztály. Akkor, a harminc év előtti márciusi napokban hadban állt az ország. Hódító háborúban a Szovjetunió ellen. Így reménykedtek a területszerzésben. Az egyre növekvő háborús terhek, a magyar hadsereg kiárusítása a hitleristáknak megmutatta, hogy az ország nem tud megállni a lejtőn, s mind gyorsabban sodródik az esztelen háború szörnyű következményei felé. A korabeli filmkrónika azt is megörökítette, hogy minden szenvedésért a kormányzóhelyettestől ezt kapták a hadiözvegyek. Mert "egész Magyarország menyország" és "Szebb jövőt"? 1942. március 15-e: hivatalos ünnepség a Hősök terén. Leventék. Újabb tízezrek a csatamezők vágóhídjaira! Akkor még nem tudták a leventék, hogy mi vár rájuk. Kevesen voltak még akkor, akik tudták, hogy van kiút a szörnyűségekből, csakhogy ezért tenni is kell! A magyar kommunisták és a velük szorosan együttműködő hazafiak látták: megértek a feltételei az antifasiszta erők összefogásának. Megalakult a Magyar Történelmi Emlékbizottság. Petőfi Sándor a 48-as szabadságharc eszméjével mozgósított: "Népfronttal a háború ellen, a szabad, független és demokratikus Magyarország kivívásáért!" Egy másik, egy forró március 15-e volt kibontakozóban. A Népszava ünnepi száma is mozgósított. Tüntetésre készültek a Petőfi-jelvényesek. A dunaparti Petőfi szoborhoz zömében szervezett munkások és fiatalok jöttek el. Akkor, 30 éve ez a tüntetés kiemelkedő tette volt a nemzeti erők összefogásának, a Népfrontnak. Születésének 150. évfordulójára készülve, Petőfi Sándort ünnepeljük, aki népe társadalmi szabadságáért küzdve, az elsők közé emelkedett a magyar nemzeti függetlenségért harcolók sorában.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1972_11-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem