Elhangzó szöveg: Madagaszkártól térben is, de történelemben is messze esik földünk Grönland utáni legnagyobb szigete, Új-Guinea. A sziget felét elfoglaló Pápua Új-Guinea szeptember 16-án nyerte el függetlenségét. Olyan országról van szó, amelyik még a legmohóbb gyarmatosítóknak sem kellett igazán. A nagy távolság, a sejtett, de még fel nem tárt ásványi kincsek, a belsőbb vidékek kőkorszakbeli állapota nem ösztönöztek formális gyarmatosításra. A terület az I. világháború óta népszövetségi, majd ENSZ, illetve ausztrál gyámságban volt máig. Port Moresby, a főváros, falusias település, mindössze huszonötezer lakossal. A pálmakunyhók között csak a legutóbbi időkben tünedezett fel az ausztrál telepesek egy-egy betonépülete. Az őshonos pápuákon kívül melanéziaiak, európaiak, kínaiak lakják. Az ország közepén kétezer kilométer hosszúságban magas hegylánc húzódik, utak nincsenek, sok a megközelíthetetlen vidék, ahová csak a repülő jut el. De hova nem jut el magyar? Bíró Lajos néprajzkutató már a századfordulón gazdag néprajzi anyagot gyűjtött itt, amelyet hazai múzeumaink őriznek. A bennszülöttek ezernél több törzsben élnek és mintegy hétszáz nyelvet beszélnek. A falvak piacain ma is dívik a cserekereskedelem, a törzsek itt cserélik át terményeiket iparcikkekre. A forgatagos piac, mint oly sokfelé a világ visszamaradt részein, egy kicsit szórakozás is. A divat is itt mutatkozik be, bár ha valahol, itt aztán joggal mondható, hogy néhányan nem sokat adnak magukra. Azért a pénz nem hagyta teljesen rontatlanul az ittenieket sem: aki teljes harci díszben jön elő, az már a turisták, no meg az idevetődő magyar filmesek centjeire spekulál. Pápua Új-Guinea első önkormányzata felmérhetetlen feladat előtt áll. A függetlenség vállalása az ország mai helyzetében bátor tett, de egy kicsit ugrás a bizonytalanba.

Kivonatos leírás: