Inzertszöveg:
20 éves a Béke és szocializmus (Szabó D. Pál, Fifilina József)
Elhangzó szöveg:
Európa egyik legszebb fővárosa, az Arany Prága, a nagyszabású felújítási munka után újra teljes szépségében fogadja vendégeit. Ebben a patinás városban dolgozik a világ egyetlen 34 nyelven megjelenő folyóiratának a most húsz esztendős Béke és Szocializmusnak nemzetközi szerkesztőbizottsága. Konsztantyin Ivanovics Zaradov főszerkesztő mindenekelőtt az alapítókra emlékezett. [Konsztantyin Ivanovics Zaradov orosz szinkron]: A 11 kommunista párt által alapított lap szerkesztésének elvi alapja a teljes demokratizmus. A 15 tagú - ma már 58 kommunista pártot képviselő - nemzetközi szerkesztőbizottságunk minden egyes cikket megvitat, és azokat a teljes egyetértés jegyében adja közre. A nemzeti szerkesztőségek egyes vezetőit felkértük, vázolják e folyóirat szerepét saját haladó mozgalmaik életében. Mitra Sarada, India Kommunista Pártjának képviselője arról szólt, hogy hazájában a lap körül számos vitakör szerveződött a politikai problémák marxista elemzésére. Venecanopoulos Vasilis, a görög antifasiszta harcok egykori partizántábornoka elmondta, hogy hazájában csak 1974 óta kapható szabadon a Béke és szocializmus, de korábban - a tiltott terjesztés idején is - 5000 példányban kelt el, és eszmei szervezője volt a párt munkájának. A lap egész Latin-Amerikában játszott szerepéről szólt az argentin képviselő, Laborde Julio. Ez a folyóirat lehetőséget teremt arra, hogy Dél-Amerika 16 országának legálisan vagy illegalitásban működő kommunista pártja hallassa szavát - mondotta. Az úgynevezett harmadik világ országai életében különösen fontos, hogy a Béke és szocializmus útján az eszmék harcában nyújthatunk segítséget az eligazodáshoz - mondotta dr. Dulejmi Naziha asszony, aki az Iraki Kommunista Párt megbízottja a szerkesztőségben. A lap magyar szerkesztője Lipkovics Károly. [Lipkovics Károly szinkron]:
hazánk ideológiai életét azzal, hogy behatóan foglalkozik korunk alapvető problémáival, ugyanakkor lehetőséget nyújt arra is, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetői, hazánk társadalomtudósai, a saját eszméiket kifejtsék a folyóirat hasábjain, és ezáltal ezek az eszmék a világ úgyszólván minden országába eljussanak. A 20. évforduló alkalmából tartott ünnepi szerkesztőbizottsági ülésen, - amelyen több mint ötven ország munkásmozgalmának küldötte vett részt - az MSZMP Központi Bizottságának üdvözletét Nemes Dezső, a Népszabadság főszerkesztője tolmácsolta.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1978_38-01