Elhangzó szöveg: A Fekete-tenger partján Odessza a világjáró magyarok térképén nem éppen fehér folt ma már. A kikötőbe a világ minden tájáról egyaránt érkeznek a kereskedelmi és a turistahajók. Az utóbbiak gyomrából kirajzó turisták bábeli nyelvzavarát nem ritkán színezi magyar szó is. Különös érzés ide megérkezni, ugyanis ez az a város, amelyik előszörre sem ismeretlen szinte senkinek. A kikötő jellegzetes lépcsősorára, Eisenstein emlékezetes Patyomkin páncélosa óta minden mozi járó nemzedék ismerősként tekint. A tereken, sétányokon jellegzetes kikötővárosi forgatag hullámzik. A tengerész-iskolások éppúgy a városképhez tartoznak, mint a megszámlálhatatlan park, játszótér és szökőkút. Az odesszai Operaház épülete a századforduló építészeti ízlését hordozza - vonalaiban a bécsi Burgrtheaterre emlékeztet -, de a Passage vásárcsarnok, vagy a belváros forgalmas üzletházai is hasonló stílusjegyeket viselnek. De a XX. század második felének hatásai ezt az ősi települést sem kerülik el. Az alig két évtizedes statisztika még hatszázötvenezer lakosról adott számot, és ma már másfélmilliós városról beszélhetünk. A megnövekedett lakásigény - mint Európa-szerte - létrehozta az új lakótelepeket. Az odesszai libegő a tengerpartra vezet vissza. A szubtrópusi nyárutón - mint emberemlékezet óta mindig -, ma is a tengerparti homokföveny a szabadidő legkedveltebb színtere, ahol ki-ki kedve szerint élvezi a megunhatatlan vizet, napot, kellemes éghajlatot.

Kivonatos leírás: