Inzertszöveg:
Balázs Béla (Borsodi Ervin, Farkas Kálmán)
Elhangzó szöveg:
Egy szokásos mozgalmas hétköznap a Filmgyárban. Az egyik műteremben gyermekeket megörvendeztető produkció, Rózsa János rendező és Ragályi Elemér operatőr "Sír-nevet" című filmjének forgatása folyik. A műteremben láthatatlanul egy nagyon fontos személyiség is jelen van. Nemcsak ezen a forgatáson és nemcsak ezen a napon. Szellemében, erkölcsi-művészi hagyatékában ott él a magyar film műhelyeiben a három évtizede távozott nagy művész, a filmtudomány és kritika egyik magyar megteremtője. A hozzá leginkább illő helyen, a Filmgyár udvarán leplezték le Balázs Béla szobrát, halálának 30. évfordulóján. Az ünnepségen - pontosan úgy, mint a műtermekben - ott vannak a tudós-művész barátai mellette immár a tanítványok tanítványai is. Emlékezetükben ma is elevenen él alakja, néhány sajtos szokása. [Hildebrand István:]: "Szegény Béla bácsi az nagy mesélő volt, az óráinak felét mindig kalandjaival és érdekes történeteivel töltötte ki, s volt egy olyan furcsa szokása, nem szeretett szobába lenni. Amikor megjelent az osztályba, automatikusan fölkeltünk, összecsomagoltunk, fölmentünk a főiskola legteteje, igen a kémények között, igen, a legtetején ilyen kéményseprőjárdán ültük körül és Béla bácsi ott mesélt mindig a kémények között." Nos, mint annyi más Balázs Béla-i hagyomány, a kedves tetőterasz-tradíció is tovább él a Főiskolán. Mint ahogy tovább él életműve, és tanítása, amelynek tisztelettel adóztak a mai pályatársak az évfordulón.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1979_22-03