Elhangzó szöveg: Ez a bács-kiskuni táj a Munkácsy-díjas festőművész, Berki Viola gyermekkorát idézi. Műveiben kibomlik, mesés színekben él tovább a szülőföld, amelyhez a művész vissza-visszatér, hogy új erőt merítsen a kimeríthetetlen forrásból. Berki Viola életműve ma már terebélyes, szép fa, de gyökerei szívósan fogják, ágazzák be ezt a vidéket. Vajon mi él tovább mindmáig Berki Viola művészetében? Erről szólt a kiállítás megnyitóján Hegyi Béla író. [Hegyi Béla szinkron]: „A történelmi múltat képzeletének tárgyát nemcsak a tájra, hanem az itteni emberekre is vonatkoztatta. A parasztokat szerette, azok között érezte jól magát, akik egyszerűen és őszintén éltek. Gyermeki képzeletében hőssé növesztette őket, betyárok unokáivá, kurucokká, 48-as huszárokká. A (…) tisztáson találkozott Mészáros Jóska bácsival, tőle hallotta az izgalmas betyárhistóriákat. A valóságban régen vége ennek a gyermekkori tájnak, a hozzá fűződő romantikának, ezernyi a meseforrásnak. Régen vége bizonyos patriarchális viszonyoknak, történelmi atlasz atmoszférájának.” [Berki Viola szinkron]: „Nagyon jó volt itt a tanyán és kicsit félelmes is volt ugye az erdőzúgás hallatszott mindig. Az ember azt hitte valakik beszélgetnek éjjel, és nem tudom kik járnak ott. Hát igen hallott az ember történeteket is, hát mindig ezekre gondolt, hogy boszorkányok lehetnek vagy zsiványok, mert hát éjjel minden nesz sokkal erősebben hallik, és hát egy gyerek különben is sok mindenre gondol ilyenkor. Ez talán elősegíti az emlékek előjövését, ez a nagy különbség, ami a mostani környezetem és a hajdani között. Talán, ha itt élnék nem jönnének annyira elő ezek a dolgok.”

Kivonatos leírás: