Inzertszöveg:
(Drahos Kálmán)
Elhangzó szöveg:
Nemcsak a könyvek, a tárgyak is megidézhetik letűnt korok, nagy emberek szellemét. A becses bútorok a Magyar Nemzeti Múzeum legféltettebb kincsei közé tartoznak. Szépségük gyönyörködtet, történetük tanít. [Bánkuti Imre muzeológus szinkron]: A magyar történelemben jelentős szerepet játszó társadalmi osztályok jellegzetes darabjai találhatók a gyűjteményben. A múzeum bútorgyűjteményének egyik legrégibb darabja az itt látható - meglehetősen primitív formájú - úgynevezett vályúláda. Ezt egyetlen fatörzsből faragták ki, és az értékek elhelyezésére használták a XIV. században. Nyírbátori stallum, vagy magyarul templomi ülőpad reneszánsz stílusban 1511-ben a Báthory család készítette Nyírbátori templomába. A magyar történelem egyik legkiemelkedőbb alakja, II. Rákóczi Ferenc készítette ezt a karosszéket rodostói száműzetésében. A fejedelem személyhez fűződő hiteles kapcsolat adja történeti értékét. Gyakran előfordul, hogy a múzeum olyan bútorok birtokába Jut, amelyek már úgyszólván teljesen elpusztultak. Miután azonban történeti értékük jelentős, ezeket a darabokat minden körülmények között meg kell mentenünk, és ekkor hárul igen nagy és felelősségteljes munka a múzeum restaurátorára. Rendelkeznie kell nagyon sokféle ismerettel ahhoz, hogy ezt a szinte elpusztult bútordarabot szakszerűen helyre tudja állítani. Rendelkeznie kell anyagismerettel, hiszen az elpusztult részeket megfelelő fával - lehetőleg korabeli faanyaggal - kell pótolni, rendelkeznie kell stílusismerettel, hiszen gyakran az Intarzia, a faragvány úgyszólván teljesen elpusztul, vagy csak a töredéke marad fenn, és ennek a pótlása ilyen ismeretek nélkül lehetetlen.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1980_37-02