Elhangzó szöveg: 1981 január második fele. Gdansk, a hármas város központjának Lenin Hajógyára. Hajnali, munkába siető emberek. Az elmúlt hetekben sokszor hallhattuk a megfogalmazást: a lengyeleknek saját maguknak kell megoldani problémáikat. És ha vannak is még a dolgos hétköznapokkal, a társadalmi megbékéléssel szemben ható erők, a 36 milliós ország lakóinak döntő része megértette: a bizalom helyreállítása, a termelés folyamatossága az egyetlen út, amit a józanság, Lengyelország alapvető érdekeinek szem előtt tartása diktál. Persze gyors eredményekre a hazai piac ellátásának javításában, ez most a bajok orvoslásának egyik alapkérdése, még fegyelmezett termelés mellett sem lehet számítani. Íme, néhány árucikk a sokatmondó árcédulával. A gazdaságban nélkülözhetetlen reformok, mint a 3 éves stabilizációs program máról holnapra nem hozhatnak látványos eredményeket. Ha ehhez társulnak még azok a Szolidaritás Szakszervezet sugallta és a kormány állásfoglalásit keresztező fellépések, mint például a közelmúltban a szabadszombat körüli viták olyan megoldása, hogy egyszerűen nem jelenik a dolgozóknak majd 40%-a a munkahelyén, csak súlyosbíthatják Lengyelország amúgy is nehéz gazdasági helyzetét. Ami bizakodásra adhat okot, az a tény, hogy országszerte sok gyárban, üzemben, bányában a 70-es évekhez nem hasonlítható, a valós gondokkal őszintén foglalkozó párbeszéd indult meg a munkások és a rendkívüli kongresszusára készülő párt vezetői között, amely kivezetheti Lengyelországot a válságból. Abból a válságból, amely a szocialista építés időszakának legnagyobb megpróbáltatása volt a Magas-Tátra és a Balti-tenger között.

Kivonatos leírás: