Elhangzó szöveg: A forradalma 200. évfordulóját ünneplő Franciaországnak aligha akadt olyan nagyformátumú politikusa századunkban, mint Charles de Gaulle. Az I. világháború legvéresebb ütközeteiben szerezte első haditapasztalatait. Később már vezérkari tisztként úgy vélte, az újjáéledő német fenyegetéssel szemben csupán a harckocsik mozgékonysága jelenthet biztos védelmet, nem pedig a bevehetetlennek hitt Maginot-vonal. A Franciaországot hetek alatt kapitulációra kényszerítő Blitzkrieg sajnos őt igazolta. Pétain miniszterelnök fegyverszüneti tárgyalásainak hírére a Londonban tartózkodó de Gaulle híres rádióbeszédében szólította fel honfitársait a harc folytatására. A Szabad Francia Erők főparancsnokaként az ellenállás szimbólumává vált. A háború után a többségi erők demokratikus koalíciója megerősítette de Gaulle-t ideiglenes kormányfői tisztében és államfővé nevezte ki. A tábornok azonban nem értett egyet azzal, hogy az új alkotmánytervezet nem a végrehajtó hatalomnak, hanem a Nemzetgyűlésnek kíván elsőbbséget biztosítani. S ezért 1946-ban minden tisztségéről lemondott. A háború után létrejött Negyedik Köztársaság sorsát mégsem a tartósan ingatag belpolitikai helyzet pecsételte meg, hanem az algériai gyarmati háború s a szélsőjobboldali erők katonai puccsa. A visszahívott és rendkívüli hatalommal felruházott, a nemzet egységét szimbolizáló de Gaulle, kíméletlen harcot indított a szélső jobboldal terrorszervezete, az OAS ellen. Tárgyalásokat kezdett az Algériai Felszabadítási Mozgalommal, amelynek eredményeként Algéria elnyerte függetlenségét. Külpolitikájában a tábornok az önálló francia nagyhatalmi pozíciókat igyekezett erősíteni. Nyugat-Európa teljes integrációja helyett olyan francia-német közeledést szorgalmazott, amely biztosíthatta Franciaország vezető szerepét a nyugati világban. Ezzel egyidőben nyitott a Szovjetunió felé is. És a harmadik világban is sikeresen erősítgette pozícióit. Az általa keresztülvitt új alkotmány roppant hatalmat biztosított a köztársasági elnöknek. De Gaulle kormányzása egyre inkább tekintélyuralmi jegyeket öltött. Olyan robbanással azonban kevesen számoltak, amit az a felejthetetlen 68-as május hozott. Az elemi erővel kitörő baloldali mozgalmak megrendítették a személyi uralom presztízsét. De Gaulle részben engedett a követeléseknek, ám felvonultatta a hadsereget is. A polgárok végül is a nyugalomra szavaztak. A közigazgatási reformról döntő népszavazáson azonban a tábornok pártja csúfos kudarcot vallott. De Gaulle ismét lemondott, ezúttal véglegesen.

Kivonatos leírás: