1942. március
Magyar Világhíradó941.
A magyar értelmiségi ifjúságért 6916 megtekintés, 0 hozzászólás, 1 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: A MAGYAR ÉRTELMISÉGI IFJÚSÁGÉRT(MFI - TÖRÖK, KERTI, SÁRDI)
Elhangzó szöveg: A Darányi Kálmán Diákház gyűjtését megindító ünnepi esten, melyen jelen volt a kormányzóhelyettes, Ravasz László püspök mondott emlékbeszédet Darányi Kálmánról. ?Most Darányi Kálmánt idézzük. Egész életében mindig a fiatalságot képviselte. Szellemisége mindvégig fiatalos maradt, mert megtartotta hitét az eszményekben.? Bárdossy miniszterelnök, az értelmiségi ifjúság hivatásáról tartott ünnepi beszédet. "Az ifjúság az örökké megújuló nemzet. Ezért valamilyenképpen benne testesül meg a nemzet maga. Élő lánc a jelen és a jövő között. Mi az, amit mindezen túl a nemzet elvár a magyar ifjúságtól? Legfőképpen azt, hogy legyen a nemzeti egység kovásza. Hozza meg a társadalmi különbségek és ellentétek ma még sokszor bántó és fájdalmas diszharmóniájából a kiegyenlítődést. Ne engedje, hogy türelmetlen gyűlölködés lazítsa, vagy éppen megbontsa a lelkekben már összecsendülő egységet. Azt várja a nemzet, hogy az ifjúság bátor kézzel vigye előbbre a társadalmi igazság megvalósulását."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: megemlékezés, ünnepség, Oktatás, vallás, egyház
Szakmai címkék: kultúrpolitika, kormányfő, kormány
Kapcsolódó helyek: Magyarország, Budapest
Nyelv:magyar
Kiadó:MFI
Azonosító:mvh-0941-08

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem