1949. március
UMFI Magyar Filmhíradó55.
Megemlékezés a Tanácsköztársaság kikiáltásának 30. évfordulójáról 9857 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg:
Elhangzó szöveg: Március 21-én volt 30 éve a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának. Történetéről a Munkásmozgalmi Intézet díszes emlékalbumot állított össze. A Tanácsköztársaság dicsőséges harcairól való megemlékezés az intézet kiállításának megnyitásával kezdődik a Nemzeti Múzeumban. A Kommunista Párt mutatta mindig a helyes utat népünk felemelkedéséhez - mondotta megnyitójában Szakasits Árpád köztársasági elnök. A királyság leverésével megteremtettük a Szovjetunió után a második tanácsköztársaságot. A termelésnek, népünk felemelkedésének széles útja nyílt meg ekkor a magyar dolgozók számára. A magyar vörös hadsereg sikerei az imperialisták ádáz gyűlöletét váltották ki. Elsősorban a külső ellenségen múlott, hogy a Tanácsköztársaság elbukott, de céljai a szocializmus eszméi ma is élnek és diadalmaskodnak a Tanácsköztársaság egykori harcosainak, elsősorban Rákosi Mátyásnak irányítása alatt. A magyar vörös hadsereg szervezetének Landler Jenőnek emlékére elhelyezett emléktáblát Köböl József avatja fel. Landler Jenő emlékét azzal becsüljük meg, hogy erősítjük pártunkat, növeljük népünk erejét és harckészségét. Az 1919-es kommunista mártírok síremlékének megkoszorúzásánál Kádár János belügyminiszter mondott emlékbeszédet. A magyar nép örökre szívébe zárta azokat a fiait, akik életüket áldozták szabadságunkért, a proletárok hatalmáért. A nép iránti hűségük örök példamutatás minden hazafi számára. A Tanácsköztársaság 30 éves jubileumának napján a Sportcsarnokban gyűltek össze a Magyar Dolgozók Pártjának nagy budapesti pártmunkásai. A nagygyűlésen megjelentek a Tanácsköztársaság egykori vezetői, élükön Rákosi Mátyással. Nyisztor György a Tanácsköztársaság földművelésügyi népbiztosa, Lukács György, Szántó Béla, Münnich Ferenc. Az ünnepi megemlékezést a Tanácsköztársaság egyik vezetője, Rudas László egyetemi tanár tartotta. Ma sokkal kedvezőbb körülmények között, mint 1919-ben, de ugyanazt a harcot folytatjuk, amelyet akkor megkezdtünk. Népi demokráciánk lényegében ugyanazt a szerepet tölti be, amit a magyar Tanácsköztársaság akart, a munkásosztály és a vele szövetséges parasztság hatalmának biztosításáért.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: megemlékezés, ünnepség
Kapcsolódó helyek: Magyarország, Budapest
Nyelv:magyar
Kiadó:Új Magyar Filmiroda
Azonosító:umfi-55-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem