1953. június
Magyar Filmhíradó27.
Rozsaratás a balotaszállási Petőfi Tsz-ben 2082 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Harcban a bő termés betakaritásáért (Nagy László, Sziklai Kornél)
Elhangzó szöveg: Már a rozs is beérett a balotaszállási Petőfi Termelőszövetkezetben. Az ide küldött aratógép azonban tartós műszaki hiba miatt nem tud dolgozni. Minden óra késlekedés csak a szemveszteséget növeli. A gépkiesés pótlására munkába áll minden ember. Az építőbrigád tagjai kaszával cserélik fel a szerszámot. Banári Elemér munkacsapat-vezető egymaga másfél holdat vág le e napon. Beáll a rendbe a termelőszövetkezet elnökhelyettese. A könyvelők. A jószággondozók. Virág György munkacsapat-vezető idős ember létére kemény tempót diktál. Rövid idő alatt benépesül a nemrég még üres mező. Százötven asszony szedi a markot a kaszások után. Úrfi Józsefné az asszonyok kétszáz munkaegységéért folyó versenyében eddig már százötven egységet szerzett. A csoport csatáját döntő győzelemre segíti Nagy Elek kombájnvezető. Fél nap alatt végez egy napi munkával, hogy az elromlott aratógép kiesését behozza. Estére már keresztbe rakva áll a rozs a Botka brigád tábláján. Megkezdődik a behordás. Botka elvtárs brigádvezető kocsira rakja az első kévéket. A Petőfi Termelőszövetkezet tagjai példát mutattak. Kemény munkával le lehet győzni a váratlanul felmerült nehézségeket.
Kivonatos leírás: Rozsföld a balotaszállási (Bács-Kiskun megye) Petőfi Tsz-ben. Férfiak egy kévekötő-aratógépet vizsgálnak. Kaszálni induló tsz-tagok (férfiak és nők felveszik a munkatempót: kaszával dolgozó emberek és sarlós marokszedő asszonyok). Betakarítás kombájnnal (totálkép, a vezető közelképen). A kévék behordása ökrös szekerekkel (favillákkal dolgozó férfiak).
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mfh-53-27-04

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem